hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Több mint másfél milliárd forintra pályázhatnak előadó-művészeti szervezetek

  • MTI

Több mint másfél milliárd forintra pályázhatnak 2018-ban a nyilvántartásba vett, kiemelt vagy nemzeti minősítéssel nem rendelkező színházak, táncegyüttesek, illetve zenekarok és énekkarok működésük és szakmai programjaik megvalósításának támogatására.

A színházak és táncegyüttesek számára 1 milliárd 110 millió forint, a zenekarok és énekkarok számára pedig 154 millió forint áll rendelkezésre  tájékoztatta az MTI-t az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkársága.

A pályázatokról szóló döntést az államtitkár hozza meg az általa felkért szakértői kuratóriumok véleményének figyelembevételével, illetve az előadó-művészeti bizottságok döntési javaslata alapján.

A színházak és táncegyüttesek február 16-áig, a zenekarok és énekkarok február 19-éig nyújthatják be pályázataikat.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Vagyonkezelő cég - kapcsoltság

Pölöskei Pálné

adószakértő

Családi adókedvezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Napidíjfizetés étkezési számla mellett

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink