hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Szén-dioxidot átalakító reaktorokat fejlesztenek Magyarországon

  • MTI

Az egyik legjelentősebb globális problémára, a növekvő szén-dioxid-kibocsátás káros hatásaira is megoldást kínál a ThalesNano Zrt. és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) közös kutatás-fejlesztési projektje, amely során hidrogént előállító és szén-dioxidot átalakító elektrokémiai reaktorokat fejlesztenek, 846,7 millió forint uniós támogatással – tájékoztatott a cég.

Az 1,226 milliárd forint teljes költségvetésű projekt során a vegyészekből és mérnökökből álló csoport felhasználva az eddig megszerzett sokrétű elektrokémiai, áramlásos kémiai, valamint reaktor-fejlesztési tudását és kémiai katalízis terén szerzett tapasztalatát, egy olyan új reaktort fejleszt, amellyel a légkör megnövekedett szén-dioxid koncentrációját lehet csökkenteni.

A konzorcium sikerrel lezárta az első kutatási fázist, új katalizátor-előállítási módszereket dolgoztak ki, valamint új katalizátorokat fejlesztettek: az innovatív eljárás eredményeként a szén-dioxid megkötését olyan elektrokémiai átalakítás követi, amely a vegyipar számára hasznos anyagokat eredményez, így járul hozzá egy fenntarthatóbb iparág létrejöttéhez.

A kutatási programról a SZTE honlapján olvasható összefoglaló szerint a megújuló energiaforrások kiaknázását célzó technológiák elterjedésének gátat szab azok időszakossága, illetve, hogy a villamosenergia tárolására egyelőre nem sikerült általánosan kielégítő megoldást találni. Az időszakosan megtermelt többletenergia kémiai tárolása – különböző nagy energiasűrűségű vegyületekben – egy, az ipari folyamatokba könnyen integrálható megoldást kínál, így az ezt célzó technológiák kiemelt fontosságúak lehetnek a jövő gazdaságában.

Az elektrokémiaitüzelőanyag-gyártáson alapuló eljárások egy lépésben képesek az adott helyen és időben megtermelt többletenergiát nagy energiájú vegyületekké alakítani, amelyek később és akár más helyszínen felhasználhatóak. Ilyen tüzelőanyag, vegyipari alapanyag a hidrogén – az elektrokémiai vízbontás eredményeképpen – vagy a metán és a szintézisgáz (szén-monoxid és hidrogén elegye) elektrokémiai szén-dioxid-redukció során.

A 2002-ben alapított, budapesti központú ThalesNano Zrt. innovációiról ismert, több hazai és nemzetközi innovációs díjat nyert társaság, amely több mint 75 országba exportálja saját fejlesztésű termékeit, amelyeket a világ legnagyobb gyógyszergyárai, agrokémiai és kozmetikai cégei alkalmaznak.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint 2017-ben a ThalesNano Zrt. értékesítésből származó nettó árbevétele 1,122 milliárd forint volt – csaknem 6 százalékkal több, mint az előző évben –, melyből 1,021 milliárd származott exportból. A vállalkozás adózott eredménye 2017-ben 27,309 millió forint volt.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Áfakérdés sport szabadidő képzés

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Kft., ingatlan egy részének értékesítése

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Adószámos magánszemély új tevékenység

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink