hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Súlyos károkat okozott az extrém időjárás

  • adozona.hu

A múlt hétvégi viharok több kárt okoztak még az egy héttel korábbiaknál is. A két esemény károsultjainak a száma pedig meghaladja a nyári időszak megelőző hónapjainak legviharosabb heteiét – tette közzé a legfrissebb adatokat a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Az augusztus 10–13. közötti időjárási szélsőségek nyomán kedd reggelig több, mint 8500 kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz, s ezek száma várhatóan még tovább emelkedik az elkövetkező napokban, ahogyan az esetleg éppen a szabadságukat máshol töltő tulajdonosok szembesülnek a történtekkel. Az előzetesen becsült kárérték már így is megközelíti a 850 millió forintot.  Az augusztus 6-ai vihar nyomán keletkezett károkkal együtt pedig eddig 16 500 bejelentésről és 1,45 milliárd forint becsült kárértékről beszélhetünk. A bejelentések száma meghaladja a korábbi hónapok legviharosabb heteiét is a május-augusztusi időszakban, amikor Magyarországon a legtöbb, ingatlanokkal kapcsolatos káresemény történik. A biztosítókhoz az elmúlt hét és fél évben az évnek ebben a periódusában összesen több mint egymillió kárbejelentés érkezett.

A múlt heti viharok is illeszkedtek abba az egész nyarat, illetve az elmúlt éveket is mind jobban jellemző tendenciába, hogy egyre koncentráltabban alakulnak ki Magyarországon extrém időjárási helyzetek, gyakran lokális viharok formájában, egy-egy kisebb területen idézve elő igen súlyos károkat. A hétvégén ennek az ország nyugati-, délnyugati része volt a kárvallottja: a legtöbb bejelentés Vas, Zala, Győr-Moson-Sopron megyéből érkezett a biztosítókhoz, a leginkább érintett települések Szombathely, Sárvár, Zalaegerszeg és környéke voltak.

Míg a korábbi hónapokban a mezőgazdaságnak is súlyos időjárási csapásokat kellett elviselnie, most túlnyomórészt az ingatlanokat érte kár, átlag százezer forint értékben. A bejelentéseknek a hetven százalékot is meghaladó, nagy többsége viharkárokra vonatkozik. Ez biztosítási értelemben az a kategória, amikor az óránként 54 kilométer küszöbértéket túllépő szélerősség okoz kárt a biztosított vagyontárgyakban. Ezen kívül a villámcsapások, jégverés, felhőszakadás következményei, az áramszolgáltatás kimaradásai jelentettek komoly problémát.

A hétvégi viharkárok sajátossága, hogy a többnapos áramszünet valamint a visszatérő meleg idő következtében az érintett területekről viszonylag sok bejelentés érkezett a biztosítókhoz fagyasztott élelmiszer romlásáról is. A sajtó helyszíni riportjai e területen is akár százezer forintos veszteségekről számolnak be. A biztosítói gyakorlatban ez egy ritkábban előforduló káresemény, amelyre sok, régi típusú biztosítás nem is nyújtott fedezetet. A társaságok termékfejlesztéseinek köszönhetően azonban már ez is része lehet a most kapható biztosítások bővebb fedezetű csomagjainak, vagy kiegészítő biztosításként érhető el.

A Magyar Biztosítók Szövetségének adatai szerint tavaly év végén a mintegy 4,4 millió magyarországi lakóingatlan mintegy 73 százaléka rendelkezett biztosítással. A piacot 13 biztosító 85-féle terméke alkotja, közülük közel 40-féle típusú szerződés ma is köthető. Egy olyan alapbiztosítás, amely az úgynevezett elemi kockázatokat, a katasztrófakockázatokat tartalmazza, már havi 2-3 ezer forint összegű díjért kapható. Emellett egyre többféle – felelősség-, baleset-, áramkimaradás miatti kárra szóló, kisállatokra vonatkozó, kerékpár ellopása esetén fizető stb. – kiegészítő biztosítás köthető az ingatlanbiztosítások mellé.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink