hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Sok a bizonytalan fiatal Magyarországon, miközben a kétharmaduk optimista

  • adozona.hu

Egy negyedév alatt egyértelműen, 14 pontról 11 pontra csökkent a K&H ifjúsági index értéke – közölte a pénzintézet. A felmérés második negyedévben készült hullámából kiderült, hogy miközben csökkent a saját életükkel elégedett fiatalok aránya, az elégedetleneké nem emelkedett, azaz többen változó állásponton vannak. A jövőt illetően viszont többségben maradtak a derűlátók: 64 százalékuk optimista, a pesszimisták aránya 16 százalékos.

Kicsit visszafogottabban, de derűlátás jellemezte a fiatalokat a második negyedévben. A K&H ifjúsági index értéke +11 pontra csökkent az első negyedéves +14 pontról, ami akkor kiugró emelkedést jelentett az eddigi felmérések mélypontját jelentő +2 pontos, a múlt év utolsó három hónapjában született eredményhez képest – közölte a K&H. A bank 2012 óta minden negyedévben elkészíti az ifjúsági indexet, amely a 19-29 év közötti fiatalok anyagi, pénzügyi, munkaerőpiaci helyzetét, az élettel való jelenlegi elégedettségét és a jövőbeli várakozásaikat ismerteti.

Az idei második negyedévben mért +11 pontos eredmény egyértelmű visszaesés az előző negyedévhez képest, egyúttal lényegében megegyezik a 2022 vége előtt mért szintekkel. Ugyanakkor azért jóval elmarad a 2021 első negyedévében mért +20 pontos csúcsértéktől.

A részletes eredményekből kiderül, hogy a fiatalok 33 százaléka elégedett az életével, míg az idei első negyedévben még 38 százalékos volt az arányuk. A fiatalok majdnem fele, 48 százaléka bizonytalan – azaz elégedett is, meg nem is –, az ő hányaduk az előző negyedévben még 44 százalékot tett ki . Az elégedetlenek aránya maradt 20 százalékos. Összességében tehát az elégedettek aránya csökkent, az életüket felemásan értékelő fiataloké pedig nőtt.

A kutatás a fiatalok jövőképét is górcső alá vette. A derűlátó fiatalok aránya 67 százalékról 63 százalékra csökkent egy negyedév leforgása alatt, azaz bár csökkenés történt, de a 19-29 évesek körében azért többségben vannak, akik optimisták a saját jövőjüket tekintve. Ugyanakkor a pesszimisták aránya 16 százalékra csökkent az első negyedéves 19 százalékról, így az ifjúsági index legfrissebb eredményeiből leginkább az látható, hogy nőtt a jövőképét ingatagnak érző fiatalok aránya.

A következő hetekben a pénzintézet publikálja az ifjúsági index második negyedévi részletes eredményeit, amelyek választ adnak arra, hogy a fiatalok hogyan látják az anyagi és munkaerőpiaci helyzetüket, milyen fizetéssel számolnak a jövőben, valamint kiderül továbbá, milyen véleménnyel vannak az oktatásról.

A K&H 2012 utolsó negyedévében indította el a 300 fő megkérdezésével zajló, nem, korcsoport, régió, településtípus, befejezett iskolai végzettség, valamint 2016 óta a gazdasági aktivitás szerint a 19-29 éves korosztályt reprezentáló felmérést. A válaszok alapján megszülető részeredményekből képződik egy összesített index, ami -50 és +50 közötti skálán helyezkedik el. A +50 pont a maximum, ami azt jelezné, hogy minden válaszadó elégedett, és nem tart attól, hogy romlani fog a helyzete. Az elméleti -50 pont minimum ezzel szemben azt mutatná, hogy minden válaszadó elégedetlen, és nem számítanak arra, hogy ez a helyzet javulni fog. A második negyedéves felmérés 2023. május 2-4. között készült, az előző kutatásokhoz hasonlóan a K&H Egészséges Társadalomért Alapítvány megrendelésére.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Hipa – egyszerűsített adómegállapítás

Szipszer Tamás

adószakértő

23HIPAK_A-NY-01. 9. pontja

Szipszer Tamás

adószakértő

Pályázat, áfa-visszaigénylés

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink