hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Pályázati, képzési és szakmai segítség vállalkozásoknak

  • MTI

A digitalizáció erősítéséről tárgyalt a Nemzeti Versenyképességi Tanács, a testület négy területen javasol intézkedéseket a kormánynak – közölte a pénzügyminiszter a közösségi oldalán.

Varga Mihály a Facebookra feltöltött videóban hangsúlyozta: a magyar gazdaság az európai országokénál gyorsabban indulhat újra, a cél most az, hogy ezt a lépéselőnyt a versenyképesség és a hatékonyság javításával Magyarország tovább növelje.

A versenyképességi tanács javaslatai négy területen gyorsítanák a digitalizációt, ezek a magyar emberek digitális készségfejlesztése, a kormányzati szolgáltatások és az egészségügy további digitalizációja, valamint a magyar vállalkozások digitális eszközhasználata – ismertette a pénzügyminiszter.

A digitális szolgáltatások bővítését jelenti például a csütörtöki ülésen bemutatott vállalkozói portál, a vali.hu is – jelezte Varga Mihály. Mint mondta, a portál személyre szabottan nyújt pályázati, képzési, hitelezési és szakmai információkat a magyarországi vállalkozásoknak.

A pénzügyminiszter kiemelte, hogy a Nemzeti Versenyképességi Tanács 2017 óta tesz javaslatokat a kormánynak, ezeknek köszönhetően jelentős adócsökkentéseket hajtottak végre, mérsékelték az adminisztrációt, javították az üzleti környezetet és növelték a beruházások támogatását is.

"A visszajelzések szerint jó úton járunk, az elmúlt hetekben 10 szervezet javította a magyar gazdaságra vonatkozó előrejelzését, júniusban pedig Magyarország öt helyet lépett előre a versenyképességi rangsorban" – fejtette ki Varga Mihály.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Jövedéki adó őstermelő, egyéni vállalkozó

Laczi Ferenc

igazságügyi jövedéki szakértő

Lakcím nélküli lakos bejelentése

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Jogos-e a szervízdíj ilyen formája?

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink