hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Óriási a tartozásuk – áfacsökkentésben reménykednek

  • MTI

Már 45 milliárd forinttal tartoznak a kórházak az orvostechnikai eszközöket beszállító vállalkozásoknak. A cégek az egészségbiztosítási kassza év végi maradványának szétosztásában bíznak.

A Magyar Orvostechnikai Beszállítók Szövetsége (MOBSZ) keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: nem hozott végleges megoldást a kórházi tartozások nyár eleji, 60 milliárd forintos konszolidációja. Az akkor átutalt összeg csak részben enyhítette a helyzetet, mivel jelenleg is mintegy 45 milliárd forintnyi tartozást görgetnek maguk előtt az intézmények.

A szövetség úgy véli, a kórházi adósságrendezésre és konszolidációra június elejéig kifizetett 60 milliárd forint mindenképpen szükséges lépés volt a beszállítók – és így az egészségügyi ellátórendszer – életben tartására, de az egészségügyi rendszer finanszírozásának rendbetételét minél előbb meg kellene kezdeni, mert az adósság már most jelentős mértékben újratermelődött.

A MOBSZ továbbra is úgy látja, hogy kamatmentes állami hitellel, kezesség vállalásával vagy a tartozások ingyenes faktorálásával jelentősen javítható a rendszer stabilitása. Az orvostechnikai eszközök áfájának 5 százalékra mérséklése jelenthet megoldást a cégek ellehetetlenülésének megelőzésére, így az áfa előfinanszírozásának a rendkívüli terhe részben csökkenne – olvasható a közleményben.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Számviteli beszámoló

Pölöskei Pálné

adószakértő

Iskola üzemeltetése

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink