hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Nőtt a költségvetési csalások aránya, még mindig kicsi a megtérülés a büntetőeljárásban

  • adozona.hu

Az esetek 95,85 százalékában költségvetési csalás miatt indított büntetőeljárást tavaly a NAV Bűnügyi Főigazgatósága, a maradékban például szerzői joggal, orgazdasággal, csődbűncselekménnyel kapcsolatos eljárások szerepelnek.

A Bűnügyi Főigazgatóság és a bűnügyi igazgatóságok 2015. évben 7672 ismertté vált bűncselekmény gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást, ami 23,65 százalékkal kevesebb, mint a 2014. évi adat (10 048 bűncselekmény).

A fenti bűncselekményekhez kapcsolódó elkövetési érték 136,62 milliárd forint volt, ami 8,19 százalékkal kevesebb, mint a bázis időszakban regisztrált elkövetési érték (148, 81 milliárd forint).

A folyamatban lévő büntetőeljárások során a kárbiztosítás összege (lefoglalás, zár alá vétel, önkéntes megtérítés együttesen) 30,67 milliárd forintot tett ki, ami 22,45 százalékos kármegtérülést jelent. 2014. évben a kármegtérülés 28,81 milliárd forint volt 19,36 százalékos mutatóval.

Tárgyidőszakban az ismertté vált hatáskörös bűncselekmények 40,33 százaléka a Btk. 396. §-ában meghatározott költségvetési csalás bűncselekmény volt, de magas a Btk. 404. §-ában meghatározott csődbűncselekmény (8,97 százalék), a Btk. 388. §-ában meghatározott iparjogvédelmi jogok megsértése (7,47 százalék), illetve a Btk. 403. §-ában szereplő számvitel rendjének megsértése bűncselekmények (6,99 százalék) aránya is.

Az ismertté vált bűncselekmények számát a 2014. év adataihoz viszonyítva megállapítható, hogy

  • a költségvetési csalás bűncselekmények száma 4044-ről 3094-re,
  • a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése bűncselekmények esetszáma 363-ról 236-ra,
  • az orgazdaság esetszáma 538-ról 407-re,
  • a csődbűncselekmény esetszáma 818-ról 688-ra,
  • a számvitel rendjének megsértése bűncselekmények száma 544-ről 536-ra csökkent, míg
  • a társadalombiztosítási, szociális vagy más jóléti juttatással visszaélés esetszáma 95-ről 114-re,
  • az iparjogvédelmi jogok megsértése/iparvédelmi jogok megsértése esetszáma 449-ről 573-ra emelkedett.

A regisztrált elkövetési értékek az alábbi bűncselekmények esetében változtak jelentősebb mértékben a 2014. évben regisztrált értékekhez képest:

  • költségvetési csalás körébe tartozó jogsértés esetén 4,15 százalékkal 138,81 milliárd forintról 130,95 milliárd forintra;
  • orgazdaság esetén 3,31 milliárd forintról 1,58 milliárd forintra;
  • szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése esetén 4,4 milliárd forintról 2,15 milliárd forintra csökkent, míg
  • iparjogvédelmi jogok megsértése/iparvédelmi jogok megsértése esetén 609,92 millió forintról 786,23 millió forintra;
  • pénzmosás kapcsán 355,54 millió forintról 438,62 millió forintra nőtt az elkövetési érték.

Az összesített elkövetési értékből (136,62 milliárd forint) a költségvetési csalás körébe tartozó bűncselekmények elkövetési értéke 95,85 százalékot (130,95 milliárd forintot) tett ki, ami a bázis időszakban 93,28 százalék volt.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Lakcím nélküli lakos bejelentése

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Jogos-e a szervízdíj ilyen formája?

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Adószámos magánszemély adózása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink