hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Netrisk: rekordszinten a kgfb-díjak – ennyi a kötelezője a legnépszerűbb márkáknak

  • adozona.hu

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) átlagdíja március elején 52 322 forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 48 088 forinttal a Netrisk Kgfb-indexe szerint. Ezzel párhuzamosan az átlagos cascodíj pedig 42 százalékkal 136 ezer forintra emelkedett. A Magyarországon legnépszerűbb márkák esetében 9–392 ezer forint között szóródnak a kgfb-díjak – közölte a Netrisk.hu sajtóközleményében.

Korábban soha nem látott szintre emelkedett a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) átlagdíja: a Netrisk Kgfb-index szerint ugyanis március elején ez 52 322 forint volt, ami 8,8 százalékos emelkedésnek felel meg éves szinten, 2021-hez képest pedig 27 százalékos növekedést jelent.

Kétszámjegyű drágulás a járvány előtti szinthez képest

„Az autóbiztosítások, ezen belül a kötelező felelősség- és cascobiztosítások díját nagyban meghatározza az új és a használt autók, valamint az alkatrészek árának alakulása. A pandémia eredményeként pedig komoly problémák léptek fel az ellátási láncokban, így az autógyártók nem tudták kiszolgálni a keresletet. Ez felfelé hajtotta az árakat. Az alapanyagok, az energia, az alkatrészek árának emelkedése szintén megjelenik a biztosítási díjakban. Emellett az euró forinthoz mért árfolyama is befolyásolja az autóárakat” – mondta Besnyő Márton, a Netrisk.hu ügyvezető igazgatója. A szakember utalt arra is, hogy a hivatalos adatok szerint 2019 februárja óta évente 3,7–23,9 százalékkal nőtt az új autók ára Magyarországon.

Az idei év első két hónapjában a Netrisknél 82 ezer, míg 2019 azonos időszakában 66 ezer új kötelező felelősségbiztosítást kötöttek. Az átlagdíjak ugyanezen időszakban 52 ezer forintot tettek ki, ez 27 százalékkal haladja meg a négy évvel korábbi szintet. A cascobiztosítások díja szintén emelkedett 2019-hez képest, az idei átlagdíj 136 ezer forint, ami 42 százalékos emelkedésnek felel meg.

Mennyi a slágermárkák kötelezője?

A Netrisk adataiból kiderül az is, hogy a magyarországi személyautó-állomány és az újautó-eladások alapján legnépszerűbb autómárkák közül a Suzukiknál, Toyotáknál, Daciáknál, Opeleknél, Fordoknál 9-392 ezer forint között szóródtak az idei kötelező biztosítási díjak a magánszemélyek esetében, az átlag pedig 38 400 – 48 800 forint volt márkától függően.

Besnyő Márton hozzátette: „Az átlagos díjak emelkedése miatt fontos, hogy az autósok a szerződéskötés előtt megnézzék a kínálatot, mert a biztosítók eltérő árazási politikája miatt ugyanarra az autóra jelentős eltérések lehetnek a kötelezős és cascós ajánlatok között.”

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

USA-magyar kettős állampolgár magyar ingatlan eladása

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink