hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

NAV: nem akadályozott vizsgálatot a főigazgató

  • adozona.hu

A NAV határozottan cáfolja a sajtóban megjelent állítást, amely szerint a NAV egyik főigazgatója „személyesen hozott olyan döntést, amelynek következtében nem sikerült felderíteni egy „cukros” céghálózatot” – közölte az adóhatóság.

A NAV közleménye szerint az internetes portál állítását alátámasztó bizonyítékként bemutatott dokumentum egy kiragadott mozzanat egy törvényesen és – a költségvetési bevételek szempontjából is – sikeresen lezárult vizsgálati folyamatból. 

Egyértelmű, hogy a szóban forgó cikk hiteltelen, ugyanúgy, ahogy a korábbi, hasonló témájú írások, hiszen a teljes igazságra, a konkrét ügyekhez kapcsolódó valamennyi tényre nem tér ki. A provokációra ugyanakkor a NAV semmilyen adótitkot sértő magyarázkodásra nem hajlandó – hangsúlyozza a közlemény.
Az ügy előzményeit itt olvashatja el!

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Iparűzési adó őcsg-tagoknak

Szipszer Tamás

adószakértő

FOSZK hallgató szochokedvezmény-lehívás

Széles Imre

tb-szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink