hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása: ötmilliárd forint többlettámogatás

  • MTI/Adózóna

Mintegy ötmilliárd forint többlettámogatást biztosít a kormány a megváltozott munkaképességűeket alkalmazó akkreditált foglalkoztatóknak – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára pénteken.

2017-ben több mint 34 milliárd forintot szán a kormány a költségvetésből a megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációs foglalkoztatására.

Ezt most további 5,1 milliárd forinttal egészítik ki a minimálbér- és bérminimum-emelés kompenzálásáért. Így ebben az évben több mint 39 milliárd forint jut a rehabilitációs foglalkoztatásra.

Czibere Károly a részletekről szólva elmondta: az elmúlt években az egy főre jutó éves támogatás mértéke 1,12 millió forint volt, ez idén 15 százalékkal, 1,288 millió forintra emelkedett a minimálbér emelésének köszönhetően.

A megváltozott munkaképességűeket nem foglakoztató cégek rehabilitációs hozzájárulása a jövőben évről évre automatikusan nőni fog, mivel a minimálbér kilencszeresében határozták meg ezt az összeget.

Az államtitkár a fogyatékossággal élő, egészségkárosodott és megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatását célzó támogatások között említette még az évenkénti egyszeri fejlesztési támogatást. Tavaly év végén az egyszeri támogatás mértéke 900 millió forint volt.

Szintén a foglalkoztatást segíti a rehabilitációs kártya, az ezzel rendelkező munkavállalók után ugyanis nem kell szociális hozzájárulást fizetni, valamint az a döntés, amely szerint 2015 ősze óta uniós értékhatárig mentesül a közbeszerzési törvény hatálya alól a védett munkahelyeken, megváltozott munkaképességű emberek által előállított áruk vagy szolgáltatások beszerzése.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Hipa – egyszerűsített adómegállapítás

Szipszer Tamás

adószakértő

23HIPAK_A-NY-01. 9. pontja

Szipszer Tamás

adószakértő

Pályázat, áfa-visszaigénylés

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink