hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Megjelent az áprilisi VálaszAdó

  • adozona.hu

A magyar jogalkalmazás szempontjából is fontos döntést hozott az Európai Bíróság 2015. február 12-én minimálbér témakörben. E döntés ugyan nem a „német minimálbér” néven elhíresült szabállyal összefüggésben, hanem egy korábbi ügyben született, ám lényeges abban a kérdésben, hogy a minimálbér-szabályozások szempontjából hogyan kell eljárni az egyes bérelemeket illetően.

Lassan nem telik el hónap anélkül, hogy ne változnának az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszerre (ekáer) vonatkozó szabályok. Alig lépett hatályba a nemzetgazdasági minisztérium rendeletének előző módosítása, ismét változtatja a tárca az ekáerrendszer alá tartozó termékek körét.

Jelentősen bővül a kockázatosnak minősített élelmiszerek lajstroma, ide tartoznak a jövőben a csokoládék, a savanyúságok és a gyümölcslevek, zöldséglevek is. Több, eddig a kockázatos élelmiszerek között szereplő zöldségnövény (hagyma, káposztafélék), más növény átkerül az egyéb kockázatos termékek közé. Felkerülnek a listára a rádiók, televíziók által használt híradástechnikai eszközök és a különféle cementek is.

Az elmúlt hónapban a legnagyobb visszhangot az a kérdés váltotta ki olvasóink körében, amely arról szólt, hogy a rokkantsági ellátásban részesülők munkajogi szempontból nyugdíjasnak minősülnek. Így esetükben alkalmazni kell a munka törvénykönyve (Mt.) nyugdíjasokra vonatkozó rendelkezéseit.

Ha a munkavállaló nyugdíjasnak minősül, a munkáltató nem köteles indokolni a határozatlan tartamú munkaviszony felmondással történő megszüntetését, és nem jár végkielégítés a munkavállalónak, ha a felmondás közlésének vagy a munkáltató jogutód nélküli megszűnésének időpontjában nyugdíjasnak számít.

Itt töltheti le a VálaszAdó 2015/4. számát!

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink