hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Megjelent a márciusi VálaszAdó

  • adozona.hu

Az Országgyűlés március 1-jén szavazott Gulyás Gergely fideszes törvénymódosító indítványáról, amelynek egyik fontos eleme, hogy egy év haladékot ad a korlátolt felelősségű társaságoknak arra, hogy törzstőkéjüket minimum 3 millió forintra emeljék.

Kiadványunk keretes írásában részletesen olvashatnak a módosító indítvány többi eleméről, emellett változatlan formában közöljük egy korábbi cikkünket, amely még a kormánypárti indítvány benyújtása előtt jelent meg az Adózóna honlapján, miután az írás elsősorban az emelés módjaira összpontosít.

A törzstőke emelése megoldható például tagi befizetésből, tagi kölcsönből, eredménytartalékból, illetve apportból is. Az sem tiltott, hogy a hiányzó összeget a döntési határidőt követően fizessék be. Bármit választanak is a cégtulajdonosok, a feladat „lejátszása” könyvelő, esetleg könyvvizsgáló és ügyvéd bevonását igényli, s a döntésről az előírt módon, formában és határidőre tájékoztatni kell a cégbíróságot is.

A hónap egyik népszerű témája volt az új kormányrendeletek alapján adható családi otthonteremtési kedvezmény (csok): ezzel is több írásunk foglalkozott, külön-külön értelmezve az új lakáshoz és a használthoz kapható támogatás feltételeit, továbbá az áfa-visszatérítés és a kamattámogatás részleteit.

Sok nő számára jelenthet megélhetési megoldást a Nők 40+ program újraindítás, melynek segítségével munkába állhatnak és módjuk lehet a nyugdíjhoz előírt jogosultsági idő hiányzó részének kipótlására. Ennek feltételeit részletezi egyik cikkünk.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ingatlanértékesítés, szja-fizetés

Lepsényi Mária

adószakértő

08-as bevallás ingatlan-bérbeadás

Lepsényi Mária

adószakértő

Serleg (kupa) elszámolása versenyrendszerben

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 január
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink