hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Megjelent a decemberi VálaszAdó

  • adozona.hu

Elfogadta az Országgyűlés a kormány őszi adócsomagját. Aláírták a szakszervezetek és a munkáltatói érdekképviseletek a 2017. évi bérmegállapodást. Sokadszor marasztalta el az Európai Unió Bírósága a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV), hogy jogsértően tagadja meg az áfalevonást tisztességes adózóktól.

Elfogadta az Országgyűlés a kormány őszi adócsomagját. Nő a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) bevételi határa, az áfában emelkedik az alanyi mentesség értékhatára, egyszerűsödnek az egészségügyi hozzájárulás (eho) szabályai. Az adóhatóság azonnali szankcionálás helyett szakmai segítségnyújtással támogatja a hibázó adózókat.

Aláírták a szakszervezetek és a munkáltatói érdekképviseletek a 2017. évi bérmegállapodást, mely szerint jövőre a minimálbér 15, a garantált bérminimum pedig 25 százalékkal nő, 2018-ban pedig az emelés 8, illetve 12 százalékos lesz. Emellett a munkaadók járulék (szocho) terhe 5, 2018-ban pedig további 2 százalékponttal csökken. Ha 2017 első 9 hónapjában a bruttó átlagbér növekedése meghaladja a 11 százalékot, akkor a kormány kezdeményezni fogja, hogy 2018. január 1-jével további 0,5 százalékponttal csökkenjen a szocho.

Ehhez jön még az a kormányzati vállalás, miszerint jövőre a társasági nyereségadó egységesen 9 százalékra csökken az eddigi 19 és 10 százalékról. Ki jár jól, kinek okoz majd fejfájást a kormány és az érdekképviseleti szervezetek között múlt héten kötött béralku?

Sokadszor mondta ki az Európai Unió Bírósága, hogy a NAV jogsértően tagadja meg az áfalevonást azon tisztességes adózóktól, akik nem tudhatták, hogy az általuk befogadott számlán szereplő szolgáltatást nem a számla kiállítója teljesítette.

A decemberi VálaszAdót itt töltheti le!

A kiadványt előfizetőink és az oldalunkon próbaregisztrálók (korlátozott ideig) olvashatják, ha email-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ajándék kupon

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Unión kívüli szolgáltatás

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink