hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Már nem annyira cukrosak az üdítőitalok és gyümölcslevek

  • MTI/Adózóna

Magyarországon az üdítőitalok és gyümölcslevek átlagos cukor- és kalóriatartalma 2010 óta összesen 43 százalékkal csökkent – közölte a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség csütörtökön az MTI-vel.

A közleményben felidézik, hogy a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség korábban tett önkéntes vállalása szerint az alkoholmentes italok átlagos cukor- és kalóriatartalma 2020. év végéig 50 százalékkal lesz kisebb a 2010-es értéknél.

A szövetség tagvállalatai a kitűzött célt termékeik receptúrájának átalakításával, új, innovatív termékek bevezetésével, illetve kis kiszerelésű termékeik arányának növelésével valósítják meg, és bővítik kínálatukban az alacsony kalóriatartalmú és a kalóriamentes termékek arányát – írják a közleményben.

Az elmúlt években végrehajtott intézkedések eredményeként 2010. és 2018. között a szövetség tagjai által gyártott, forgalmazott termékek 100 milliliterre vetített átlagos cukor- és kalóriatartalma 43 százalékkal csökkent, ami 3 százalékpontos javulás a 2017-ben mért 40 százalékos értékhez képest. Az alkoholmentes italok 2010-ben 100 milliliterre vetített átlagos kalóriatartalma 40 kalória volt, ma már csupán 23 kalória. A csökkentett kalóriatartalmú, azaz legfeljebb 20 kalória/100 milliliter, és kalóriamentes termékek aránya az alkoholmentes italokon belül 23 százalékról 56 százalékra emelkedett 2010. és 2018. között. Az üdítőitalokból bevitt kalória mindössze 2-3 százaléka az átlag magyarországi fogyasztó által bevitt teljes energia (kalória) mennyiségének – közölte a szakmai szövetség.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Iparűzésiadó-előleg

Pölöskei Pálné

adószakértő

Térítésmentes átadás civil szervezet

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink