hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Leálltak a hivatalok Amerikában: így néz ki a gyakorlatban

  • MTI

Az Egyesült Államokban az éjfélig előírt határidőig a szenátusnak nem sikerült megszavaznia a kormányzat működésének finanszírozásához szükséges törvényt. Éjféltől hivatalos kifejezéssel élve: leállt a kormányhivatalok működése.

A leállás azonban nem azt jelenti, hogy egyes hivatalok ne működnének. A leállás a dolgozókat érinti a legérzékenyebben, mert vagy nem kapnak fizetést, vagy kényszerszabadságra kell menniük.

A nem létfontosságú hivatalok dolgozóit átmeneti időre fizetés nélküli szabadságra küldhetik, a létfontosságúnak ítélt intézményeknél szolgálatot teljesítők azonban – például a közrendet fenntartók vagy a nemzetbiztonsági szerveknél dolgozók – továbbra is dolgoznak, némelyikük fizetésért, némelyikük fizetés nélkül, munkahelye válogatja. Legutóbb 2013-ban fordult elő a kormányhivatalok leállása, akkor több mint két hétig tartott, és több mint 800 ezer szövetségi dolgozót szerszabadságoltak miatta.

A Pentagon (védelmi minisztérium) pénteken közölte, hogy a leállás nem érinti az Afganisztánban szolgálatot teljesítő amerikai katonákat, sem az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen Szíriában és Irakban harcolókat. A katonák továbbra is aktív szolgálatot teljesítenek, az ezzel járó ellátást megkapják, de a civil személyzetet szabadságra küldhetik. James Mattis védelmi miniszter azonban bejelentette: ha a finanszírozás tartósan elmarad, akkor a hadihajók karbantartására nem lesz pénz, és a repülőgépek sem szállnak majd fel.

Az igazságügyi minisztérium mintegy 115 ezer munkatársa közül körülbelül 95 ezren változatlanul dolgoznak, az ő munkájuk ugyanis létfontosságú.

A szövetségi bíróságok és a legfelsőbb bíróság három hétig dolgozik tovább finanszírozás nélkül.

A tőzsde piacpolitikáját meghatározó Értékpapír- és Tőzsdebizottság (SEC) a pénzvilág szereplőitől bevett díjakból és illetékekből finanszírozza ugyan magát, de költségvetését a kongresszus biztosítja. Szakértők szerint rövid távon képes működni, de ha hetekbe telik a helyzet orvoslása, akkor a SEC-nek is szabadságra kell küldenie a dolgozóit.

A belügyminisztérium felügyelete alá tartozó nemzeti parkok a legutóbbi, 2013-ban történt kormányzati leálláskor bezártak, most – a The Washington Post című lap jelentése szerint -–Donald Trump elnök még a szenátusi szavazás előtt arra kérte a nemzeti parkokat kezelő szervezetet (NPS), hogy vizsgálja meg, miként lehetne legalább részlegesen nyitva tartani őket.

Egyelőre nem tudni, hogy a kormányzati egészségbiztosítók, a szegény rétegek egészségügyi ellátásáról gondoskodó Medicaid és az időseket segítő Medicare folytatja-e a munkát vagy leáll.

A veteránügyi minisztérium korábban azt közölte, hogy az esetleges leállás a tárca dolgozóit nem érinti, fizetésüket is megkapják, miként a veteránoknak folyósított járadékokat is haladéktalanul átutalják. A minisztériumhoz tartozó kórházak sem zárnak be.

Az energetikai tárca péntek délután nyilvánosságra hozta: miután a minisztérium hitelkerete több esztendőre elegendő, a munkatársak hétfőn kötelesek megjelenni a munkahelyükön.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kivás vállalkozás lakóingatlant értékesített

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink