hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Külföldiek földvásárlása: szigorítanának a szlovákok

  • MTI/Adózóna

A külföldiek földvásárlását szabályozó törvények szigorítására készül a szlovák kormány – írta a pozsonyi Hospodárské Noviny (HN) gazdasági-közéleti napilap az illetékes szlovák minisztériumtól származó információkra hivatkozva szerdán.

A tervezett szigorításokat három, már meglévő törvény, illetve az alkotmány módosítása révén és egy teljesen új földtörvény elfogadtatásával akarják megvalósítani – mondta a pozsonyi lapnak Lucia Gallová, a szlovákiai agrártermelők egyik, a jogszabályok előkészítésén a szlovák agrárminisztériummal együttműködő szervezetének, a Vidéki platformnak az elnöke.

Jaroslav Puskác, a szlovák agrártárca törvényelőkészítő részlegének vezérigazgatója HN-nek adott nyilatkozatában arra emlékeztetett, hogy Szlovákiában jelenleg nincs jogszabályi felső határa annak, hogy a külföldiek mennyi mezőgazdasági földterületet vásárolhatnak, s ez az egyik ok, amiért az ország érdekes számukra.

Szlovákiában mintegy 2,4 millió hektárnyi mezőgazdasági földterület van. Arról, hogy ennek a területnek mekkora hányadát birtokolják külföldi befektetők, csak meglehetősen eltérő becslések állnak rendelkezésre, de az nem képezi vita tárgyát, hogy a külföldiek földvásárlása növekvő trendet mutat. A HN szerint jelenleg az ország teljes mezőgazdasági földterületeinek 5-6 százalékát, mintegy 100-150 ezer hektár földet birtokolnak külföldi, köztük dán, holland de akár kínai befektetők is. Más becslések szerint ez az arány sokkal magasabb is lehet, a szlovák gyümölcstermesztők uniója szerint a gyümölcsösöknek már csupán 75 százaléka van hazai kézben.

A HN szerint a külföldiek fokozódó szlovákiai földvásárlásának az alacsony árak a fő mozgatói. Szlovákiában a mezőgazdasági földterületek négyzetméterenkénti ára 0,12 és 1,3 euró között mozog, ami csupán harmada, negyede az uniós átlagnak és huszada például a hollandiainak.

Szlovákia Robert Fico előző kormánya idején, 2014 tavaszán már elfogadott egy a helyi gazdák földvásárlását segítő, az Európai Unión (EU) kívüli külföldiek egy részét pedig a termőföld vásárlásból kizáró jogi szabályozást. A jogszabály elővásárlási jogot biztosít azoknak, akik agrárvállalkozóként már legalább három éve azon a településen tevékenykednek, vagy az eladásra szánt földterület résztulajdonosai, illetve az azt áruba bocsájtó személy hozzátartozói. A törvény ugyanakkor megtiltotta, hogy olyan állampolgárok vagy cégek földet vásároljanak Szlovákiában akiknek vagy amelyeknek országa nem teszi lehetővé, hogy területén szlovák állampolgár vagy Szlovákiában bejegyzett cég földterülethez jusson.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Unión belüli jövedelem adózása, árfolyama II.

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Revolut

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink