hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Közmeghallgatások: Alkotmánybírósághoz fordul az LMP

  • MTI

Az LMP az Alkotmánybírósághoz fordul egy kormányrendelet miatt, amely az ellenzéki párt véleménye szerint ellehetetlenítené a közmeghallgatásokat – jelentette be Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese mai sajtótájékoztatóján.

A Magyar Közlöny április 27-i számában megjelent egy kormányrendelet, amely szerint ezentúl közigazgatási hatósági eljárásban a közmeghallgatás az érintettek személyes jelenléte nélkül is megtartható. Csárdi Antal ezt abszurdnak nevezte, mondván, a Fidesz és a kormány ezzel megalkotta a "közelhallgatás rendszerét". Az LMP az Alkotmánybírósághoz fordul az ügyben, mert meggyőződése, hogy a kormányrendelet sérti a magyar állampolgárok alkotmányos jogait.

Csárdi Antal hangsúlyozta: Magyarországon eddig sem volt túl sok beleszólása a társadalomnak a közügyekbe, hiszen a Fidesz a népszavazást "gyakorlatilag betiltotta", ezzel a rendelettel pedig a közmeghallgatásokat lehetetleníti el, így az embereknek még lehetőségük sem lesz elmondani a véleményüket vagy feltenni a kérdéseiket olyan fontos ügyekben, mint az akkumulátorgyárak telepítése. Úgy véli, a kormány azért fél a magyar emberek véleményétől, mert "takargatnivalója" van, pedig ki kell mondani, hogy az akkumulátorgyártás milyen mérhetetlen környezetterheléssel jár.

Kijelentette: az LMP amíg "mozdulni tud", harcolni fog azért, hogy minden magyar ember hozzájuthasson a hétköznapi életét befolyásoló beruházásokkal kapcsolatos információkhoz.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi adókedvezmény saját jogon

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Vagyonkezelő alapítvány

Pölöskei Pálné

adószakértő

Iparűzésiadó-előleg

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink