hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kihirdették a gázátalányt fizetők kedvezményes fogyasztásának módosított szabályait. További új jogszabályok is megjelentek

  • adozona.hu

Április 3-án este öt kormányrendelet, két miniszteri rendelet, két alkotmánybírósági határozat, és – még Novák Katalin ellenjegyzésével – négy köztársasági elnöki határozat jelent meg a 40. számú Magyar Közlönyben. Kihirdettek továbbá kilenc kormányhatározatot, valamint egy miniszterelnöki és egy pénzügyminiszteri határozatot.

A főbb új jogszabályok a következők:

♦ 74/2024. kormányrendelet a Deák Ferenc Ösztöndíjról;

♦ 75/2024. kormányrendelet a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018. kormányrendelet és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományát érintő egyes személyügyi kérdésekről szóló 672/2020. kormányrendelet módosításáról;

♦ 76/2024. kormányrendelet az egyes egyetemes szolgáltatási árszabások meghatározásáról szóló 259/2022. kormányrendelet és a veszélyhelyzet ideje alatt az egyetemes szolgáltatásra jogosultak körének meghatározásáról szóló 217/2022. kormányrendelettel kapcsolatos egyes rendelkezésekről szóló 281/2022. kormányrendelet módosításáról;

♦ 77/2024. kormányrendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. kormányrendelet módosításáról;

♦ 78/2024. kormányrendelet a veszélyhelyzet ideje alatt a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatására vonatkozó különleges szabályokról szóló 320/2022. kormányrendelet módosításáról;

♦ 5/2024. EM rendelet a földgázpiaci egyetemes szolgáltatáshoz kapcsolódó értékesítési árak megállapításáról és alkalmazásáról szóló 69/2016. NFM rendelet módosításáról;

[A kedvezményes díjú földgáz új kiosztásáról itt írtunk!]

♦ 10/2024. NGM rendelet a Beruházásfejlesztési Magántőkealap alapkezelési feladatait kizárólagos joggal ellátó szervezet kijelöléséről szóló 19/2022. GFM rendelet módosításáról;

♦ 6/2024. AB határozat a Fővárosi Törvényszék 105.K.701.377/2022/2. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panasz elutasításáról;

♦ 7/2024. AB határozat Budapest Főváros XII. Kerület Hegyvidék Önkormányzat Képviselő-testületének a Budapest Hegyvidék XII. kerület Városrendezési és Építési Szabályzatáról szóló 14/2005. önkormányzati rendelete 48. § (2a) bekezdése, valamint Budapest Főváros XII. Kerület Hegyvidék Önkormányzat Képviselő-testületének az Észak-Hegyvidék kiemelt jelentőségű területek Kerületi Építési Szabályzatáról szóló 26/2020. önkormányzati rendelete 72. § (6) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapításáról és megsemmisítéséről.

A legfrissebb Magyar Közlönyt részletesen itt olvashatja el!

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Védelmező személybiztosítás adózása

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Biztosítási adó sávváltozás 2024

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

Átalányadós továbbszámlázása

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink