hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Jön az új adóeljárási kódex

  • adozona.hu

Olyan új adóhatóságunk van, amely immár képes arra, hogy saját eszközeivel segítse a magyar gazdaság fejlődését – hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az első Nemzeti Adókonzultáción. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a legjelentősebb adótanácsadó cégek által szervezett tanácskozáson Tállai András miniszterhelyettes, a NAV vezetője elmondta: a cél egy versenyképes, ügyfélbarát és nemzetközi összehasonlításban is modern adóhatóság kialakítása, amelytől nem félnek, hanem partnernek tekintik az ügyfelek.

A magyar gazdaság eredményeit az elmúlt időszakban megerősítette az Európai Bizottság, az OECD és a három nagy hitelminősítő intézet közül kettő is –  mutatott rá Varga Mihály. Hozzátette: az elért sikerek, illetve  a jövőre vonatkozó tervek  megvalósítása elképzelhetetlen a gazdaság- és az adópolitikai összehangolása nélkül. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén januártól központi hivatalként működik – szögezte le a tárcavezető. Mint mondta: új felfogású, az adózókat partnerként támogató hatóság kialakítása a cél továbbra is, hogy a magánszemélyek és a vállalkozások jobban eligazodhassanak az adózás kérdéseiben, hogy minél kisebb adminisztrációs teherrel és minél alacsonyabb időráfordítással tehessenek eleget kötelezettségeiknek.

Az adópolitika fókuszában továbbra is a családok, a dolgozók, valamint a kis- és közepes vállalkozások állnak – hívta fel a figyelmet Varga Mihály. Mint fogalmazott: az adózás és az eljárások terén tervezett módosítások célja továbbra is a gazdaság teljesítményének bővüléséhez való hozzájárulás és mindezeknek megfelelően a szolgáltató, ügyfeleit segítő adóhatóság kialakítása. A következő években a gazdaságot terhelő összes adó- és járulékteher mértékének további csökkentésére törekszenek – erősítette meg a tárcavezető hozzátéve, hogy a költségvetési szempontok és versenyképességi megfontolások mellett figyelembe kell venni a nemzetközi mintákat is.

A szakminiszter a kiemelt feladatok közé sorolta az adócsalás elleni fellépést, amely a gazdaság kifehérítését is szolgálja. Az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) és az online pénztárgépek bevezetésével ezen a területen is fontos eredményeket ért el hazánk, az államkassza 2015. évi pénzforgalmi adóbevételei az eredetileg tervezett költségvetési előirányzatot 550 milliárd forinttal haladták meg  – tette hozzá. A gazdaság további fehérítését szolgálja a jövőre tervezett intézkedések sora, így az online pénztárgép-rendszer kiterjesztése egyes szolgáltatási szektorokra, az online számlázás bevezetése, a bankkártya-elfogadó terminálok számának növelése – tette hozzá a tárcavezető.

Az adminisztrációs terhek változásairól a miniszter elmondta: azok csökkentése a magánszemélyeket is érinti, hiszen  jövőre közel 4 millió embernek nem kell szja-bevallást készítenie, mert  2017-től ez az adóhivatal feladata lesz. Hozzátette: a kormány jelenleg is dolgozik az ügyfélbarát NAV arculatát kialakító, új adóeljárási kódexen.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Védelmező személybiztosítás adózása

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Biztosítási adó sávváltozás 2024

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

Átalányadós továbbszámlázása

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink