hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Jön a karácsonyi nyugdíj, az ingyenes és a kedvezményes vonatozás, meg a gázárcsökkentés Szlovákiában

  • MTI

Robert Fico szlovák kormányfő történelmi nagyságrendű, negyedmilliárd eurós, hangulatjavítónak szánt gazdasági és szociális intézkedéscsomagot jelentett be baloldali kormánypártja, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) rendkívüli közgyűlésén szombaton Pozsonyban. A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy pozitív csomagról van szó. A szaktárcák a most bejelentett tervek közül többnek a megvalósítását már korábban kilátásba helyezték.

A 15 pontos programcsomag egyebek mellett a minimálbér - jelenleg 352 eurót (megközelítőleg 105 ezer forintot) kitevő - összegének eddigi legnagyobb mértékű emelését, a nyugdíj minimális összegének bevezetését, az úgynevezett karácsonyi nyugdíj emelését, a lakossági gáz árának mérséklését, az alacsony bérért dolgozók járulékainak csökkentését, a bölcsődék és iskolák kapacitásának bővítését, továbbá a kutatást és fejlesztést célzó beruházások adókedvezményeinek bevezetését vetíti előre. 

A kormány emellett komoly vasúti utazási kedvezmények bevezetésével is számol: 35-50 százalékos utazási kedvezményt vezetne be a munka céljából ingázók számára, és egyidejűleg - 2015 januárjától - ingyenessé tenné a vasúti közlekedést a nyugdíjasok, valamint a diákok számára.

Az intézkedések bevezetését Fico azzal indokolta, hogy az embereknek "több évi nélkülözés után többre van szükségük a kormánytól".

Peter Kazimír  pénzügyminiszter a közgyűlésen a csomag megvalósításához szükséges anyagi háttérrel kapcsolatban azt mondta, hogy az intézkedések kivitelezése nem lesz befolyással a három százalék alá küzdött államháztartási deficitre és az ország adósságállományára sem. A mintegy 250 millió euró  megteremtésében a tárcavezető szerint az adóelkerülések elleni harc játszik majd kulcsszerepet. Kazimír tavaly  hirdetett küzdelmet az adófizetés elkerülése ellen, és ez már a tavalyi év során több száz millió eurós többletbevételt hozott a kormánynak, leginkább az áfabeszedés megnövekedett hatékonyságának köszönhetően.

A most bejelentett intézkedéscsomag egyes elemzői vélemények szerint elsődlegesen a kormánypártnak az utóbbi hónapokban némileg csökkenő népszerűségi mutatóin hivatott javítani. Ján Baránek, a legtöbbet idézett szlovákiai politikai elemző a TASR szlovák közszolgálati hírügynökségnek nyilatkozva úgy vélekedett: az intézkedéscsomag növelni fogja az Irány népszerűségét, de csak időlegesen, mivel "nem oldja meg a középréteg és a rosszul beállított rendszer problémáit".

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kft.-tulajdonos lehet-e katás egyéni vállalkozó?

Adózóna  szerkesztőség

kérdések és válaszok

Munkaügyi nyilvántartás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

EPR-díj számviteli elszámolása

Kneitner Lea Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink