hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Így rendezik át az agrártámogatásokat

  • lapszemle

1200 hektáros birtokméret felett száz százalékban elvonja a kormány a mezőgazdasági vállalkozások területalapú támogatásait (SAPS) - jelentette be Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. 1037 és 1200 hektár között 5 százalékot vonnak el. Az így felszabaduló forrásokat az állattartók támogatására fordítják. A miniszter szavaiból kitűnt, hogy a nagyüzemektől évi 20 milliárdot vesznek el, és helyezik át az állattartáshoz – írja az agrárszektor.hu.

A kormány az állattenyésztés mellett más munkaigényes agrárágazatok, így a zöldség-gyümölcstermelés fejlesztésére is koncentrál. Az elhatározott programok révén Fazekas Sándor bejelentése szerint a következő időszakban 50-70 ezer új agrármunkahely jöhet létre.

A mostani döntés vesztesei azok a gazdaságok lesznek, amelyek nagy területen csak növénytermeléssel foglalkoznak, alacsony foglalkoztatás mellett - tette hozzá Lázár János, megismételve azt a korábbi kijelentését, hogy ezeket a cégeket "kitiltják" a vidékfejlesztési támogatásokból is. Bár Brüsszel lehetőséget nyújtott volna arra, hogy a 150 ezer euró feletti, elvonásra ítélt pénzeket a munkabérek közterheivel csökkenteni lehessen, Fazekas Sándor szerint ezzel a kormány nem élt, mert máris megindultak a találgatások arról, miként lehetett volna a csökkentést kijátszani, ha életbe lép – olvasható az agrárszektor.hu portálon.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi kedvezmény érvényesítése önellenőrzéssel

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink