hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Így rejtették el a 32 millió forint értékű csempészett cigit

  • MTI

Több mint 32 millió forint értékű csempészcigarettát találtak a pénzügyőrök két ukrán rendszámú mikrobuszban a záhonyi határállomáson - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Vám-és Pénzügyőri Igazgatóságának sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.

Dávid Zoltán százados elmondta: a határrendészeknek gyanúsak lettek a belépésre jelentkező, ukrán állampolgárok által vezetett buszok, ezért a pénzügyőrök segítségét kérték, akik röntgenvizsgálattal és cigarettakereső kutyával ellenőrizték a járműveket.

A vezetőfülke és a raktér közötti részen egy válaszfallal leválasztott rejtekhelyet találtak, amely 42 690 doboz különféle márkájú, több mint 32 millió forint értékű ukrán csempészcigarettát rejtett - ismertette a sajtóreferens.

A pénzügyőrök az elkövetők ellen jövedéki eljárást indítottak, a cigarettát és a gépkocsikat lefoglalták, valamint költségvetési csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt feljelentést tettek a NAV pénzügyi nyomozóinál - tette hozzá Dávid Zoltán.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi adókedvezmény saját jogon

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Vagyonkezelő alapítvány

Pölöskei Pálné

adószakértő

Iparűzésiadó-előleg

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink