hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Így kapcsolta le a NAV a jogsértőket

  • MTI/Adózóna

Több jogsértést is felderített Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) adatai alapján.

A NAV szerdai tájékoztatása szerint a Pest megyei adó- és vámigazgatóság munkatársai ekáer-adatok alapján ellenőriztek egy fémmegmunkálással foglalkozó üzemet. A helyszíni ellenőrzéskor kiderült, hogy a cégnek több mint 1 millió forint adótartozása van, amelyet többszöri felszólítás ellenére sem rendezett, ezért lefoglalták az üzemben található, több millió forint értékű munkagépeket.

A pénzügyőrök ekáer-jogsértést is megállapítottak, illetve a további vizsgálat kiderítette, hogy négy alkalmazott bejelentés nélkül dolgozott. Az ügyben hatósági eljárás indult, a jogsértések miatt több mint félmillió forint bírság várható – közölte a NAV.

Egy másik, az ekáer kontrolladatai alapján végzett ellenőrzésnél olyan, szójadarát és pelletet forgalmazó gazdálkodót vizsgáltak, amelynek forgalma több mint 100 millió forint eltérést mutatott az Európai Unión belüli beszerzéseknél. Az ekáer-bejelentések alapján a cég rendszeresen vásárolt más tagállamokból, majd ezeket a termékeket Magyarországon továbbszámlázta, így próbált kibújni az adófizetés alól.

A NAV munkatársai az adózó bankszámláját zárolták, raktárkészletét lefoglalták. Az intézkedések eredményeképpen az adózó a teljes összeget megfizette – derül ki a közleményből.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Revolut

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Külföldi napidíj, árfolyam 2

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Személyi kedvezmény visszamenőleges érvényesítése

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink