hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Húszmilliárdos támogatás kkv-k épületenergetikai fejlesztéseihez

  • MTI

Újabb, 20,4 milliárd forintos kiírás jelenik meg a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) épületenergetikai fejlesztéseinek támogatására a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) keretében, az igényelhető vissza nem térítendő összeg 3 és 100 millió forint között lehet jelentette be Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára sajtótájékoztatóján.

A megújuló energia használatát és az energiahatékonyság növelését célzó fejlesztések támogatására ma jelenik meg a felhívás, amelyre november 11-e és 2020. január 15-e között adhatók be a pályázatok – ismertette, hozzátéve, hogy a közép-magyarországi régió területén kívül megvalósuló projektekhez igényelhető forrás.

A májusban megjelent hasonló kiíráshoz képest bővült a támogatható vállalkozások és tevékenységek köre, valamint jelentősen nagyobb az elnyerhető összeg.

Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára elmondta: a támogatás segíti a kkv-k rezsiköltségeinek csökkentését, a beruházások megvalósításával kisebb lesz az energiafelhasználás és a károsanyag-kibocsátás, tehát klímavédelmi szempontból is jelentős eredményt várnak, valamint a nemzeti szintű energiafüggetlenséget is erősíti a pályázat.

Kiemelte: a kiírást egyszerűsítették a korábbihoz képest, ezzel csökkennek a jelentkezők adminisztratív terhei.

Rákossy Balázs felidézte, hogy a Ginop 2700 milliárd forintos keretén belül energetikai fejlesztések támogatására 59,5 milliárd forint áll rendelkezésre.

A most megjelenő kiírás keretében pályázni lehet egyebek mellett napkollektoros rendszer, valamint napelemes rendszer telepítésére, hőszivattyú rendszerek alkalmazására, épületek hőtechnikai adottságainak javítására, melegvíz-rendszereinek korszerűsítésére és beltéri világítási rendszerek energiatakarékos átalakítására - mondta.

A támogatás a beruházások elszámolható költségeinek 55 százaléka lehet.

Kaderják Péter kitért arra, hogy a nemzeti energiastratégia kiemelt célja Magyarország magas energiaimport-függőségének csökkentése, a hazai energiaellátás függetlenedésének elősegítése nemzetgazdasági és helyi, egyéni fogyasztói szinten is.

Ezért támogatják azokat a törekvéseket, amelyek erősítik a lehetőleg helyben rendelkezésre álló energiaforrások felhasználását, illetve az energiafogyasztás csökkentését, az energiahatékonyság javítását – fogalmazott az államtitkár.

A pályázók számára kedvező változások között említette azt is, hogy megszűnik a támogatás kötelezően komplex jellege, tehát az energiahatékonyságot növelő tevékenységek és a megújuló energia alapú technológiák alkalmazásának kötelező kombinációja.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Hipa – egyszerűsített adómegállapítás

Szipszer Tamás

adószakértő

23HIPAK_A-NY-01. 9. pontja

Szipszer Tamás

adószakértő

Pályázat, áfa-visszaigénylés

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink