hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Hogyan kérjünk fizetési kedvezményt a NAV-tól?

  • adozona.hu

Tavaly több, mint 170 ezren kértek fizetési kedvezményt a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól. Az év elejétől változtak a kérelem benyújtásának szabályai.

 A fizetési kedvezmény gyűjtőfogalom. A gyakorlatban az adózók – fizetési nehézség esetén – kérhetnek részletfizetést, fizetési halasztást. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a fizetendő adót későbbi időpontban fizetik majd meg. A bírság és a pótlék összegét – az adózó megfelelő formában benyújtott kérelme alapján – mérsékelheti is az adóhatóság. Sőt, a magánszemélyek – kivételes méltánylást érdemlő helyzetben, megélhetésük veszélye esetén – akár az adótartozás összegének csökkentését is kezdeményezhetik.
 
Az elektronikus bevallás benyújtására kötelezett adózók fizetési könnyítési és adómérséklési kérelmüket kizárólag elektronikus úton terjeszthetik elő. A papír alapú kérelmek benyújtásával – amennyiben az adózó elektronikus bevallónak minősül – a fizetési kedvezményi eljárás nem indítható meg.
Amennyiben az adóhatóságnak a tényállás tisztázásához, az ügy eldöntéséhez további adatokra van szüksége, az adózónak – tájékoztató levél kíséretében – adatlapot küld ki. Az adatlapon olyan adatokat kér be, melyek ismerete nélkülözhetetlen a kérelem elbírálása szempontjából.
 
 Elektronikus bevallásra nem kötelezett magánszemélyek a kérelmet az adóhatóság honlapján található adatlapon is benyújthatják, mellyel az elbírálás is felgyorsítható.
 
Részletes információkat az adóhatóság www.nav.gov.hu honlapján találnak.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Nyelvvizsga-szervezési díj

Nagy Norbert

adószakértő

Gyógyszerforgalmazási adókedvezmény bevallása

Pölöskei Pálné

adószakértő

Közalkalmazott nyugdíj

Winkler Róbert

nyugdíjszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink