hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Havi félezer bűntettet tár fel a NAV

  • MTI/Magyar Idők

Fél év alatt több mint háromezer pénzügyi-gazdasági bűncselekményt tártak fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói – írja a pénteki Magyar Idők.

A feltételezett tettesek összesen ötvenmilliárd forintos kárt próbáltak okozni, a hatóság harmincmilliárd forintot, vagyis a summa több mint felét visszavette a bűnelkövetőktől, ezzel is csökkentve a kárt.

A feltárt bűncselekmények meghatározó részében költségvetési csalás gyanúja miatt indul eljárás, forgalmiadó-visszaélést gyakran követtek el az utóbbi időben például étolajjal, kávéval, esetleg műtrágyával vagy éppen élelmiszer-adalékkal. 

A lapnak a NAV vezetője úgy fogalmazott, egyre nehezebb adócsalást elkövetni Magyarországon, s ma már az illegális vagyonok kimentése sem könnyű feladat.

Tállai András beszélt az úgynevezett megelőző bűnüldözés fontosságáról, vagyis arról is, hogy a NAV-nak a lehető leghamarabb észlelnie kell a kétes folyamatokat, egy-egy szereplő visszaélési kísérletét, s még a károkozás előtt le kell csapni.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi kedvezmény érvényesítése önellenőrzéssel

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink