hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Emlékérmét bocsát ki forint bevezetésének évfordulójára az MNB

  • adozona.hu

A forint fizetőeszköz bevezetésének 75. évfordulója alkalmából az MNB különleges 5 forintos forgalmi érme emlékváltozatokat tervez kibocsátani 2021. augusztus 1-jén. Az érmék képi megjelenéséről 2021. február 1. és 2021. február 22. között közönségszavazást tartott az MNB, melyet nagy érdeklődés övezett – olvasható a jegybank honlapján. A szavazáson résztvevő öt pályázati anyagra összesen 77 525 szavazat érkezett a jegybank weboldalán keresztül. A legtöbb – 21 279 – szavazatot elnyerő pályázati anyagot Gyuró Mónika készítette. A nyertes pályázat fókuszában a forint kibocsátója, a jegybank központi épületének ábrázolása jelenik meg.

A Magyar Nemzeti Bank a forint 75. jubileuma alkalmából az 5 forintos forgalmi érme hat változatának egyidejű kibocsátását tervezi oly módon, hogy az érmék tematikus oldala a FORINT szó egy-egy betűjét jeleníti meg. A pályázatra meghívott tervezők feladata olyan pályázati anyag készítése volt, melynek mind a hat eleme egységes képet nyújt, azonban külön-külön is értelmezhető, továbbá kritérium volt az is, hogy az érméken szereplő kiemelt betűkből a FORINT szó összeolvasható legyen. 

A szavazáson a Gyuró Mónika által készített pályázati anyag nyerte el legjobban a közönség tetszését, összesen 21 279 szavazatot kapott a beérkezett több, mint 77 ezerből. A tervezővel a tavalyi évben meghirdetett „Tisztelet a veszélyhelyzet hőseinek” elnevezésű 10 és 20 forintos forgalmi érme emlékváltozat tervezési pályázatán találkozhattunk először, melyen a harmadik helyezést érte el.

A nyertes pályamű mind a hat elemén a Magyar Nemzeti Bank épületének egy-egy részlete látható, melyek megfelelő sorrendbe helyezve, együttesen az épület perspektivikus képét mutatják.  A hat féle érmekompozíció részét képezik a FORINT szó egyes betűi, melyek egyedi betűtípusa az évfordulóra emlékezve az 1946-ban megjelent forintérmék alapján került ábrázolásra. A hat érme mindegyikén megjelenik a „75 ÉVES FORINT” felirat, a kibocsátás helyét jelölő „MAGYARORSZÁG” felirat, valamint a kibocsátás idejére utaló „2021” évszám is.

A jubileumi 5 forintos forgalmi érméket 2021. augusztus 1-jén tervezi kibocsátani a jegybank különlegesen magas példányszámban. Annak érdekében, hogy a kibocsátásra kerülő forgalmi célú emlékérmék minél több állampolgárhoz eljuthassanak, betűnként 2-2 millió, azaz összesen 12 millió darab érmét tervez a Magyar Nemzeti Bank forgalomba hozni. A különleges emlékváltozatok a kibocsátást követően, a készpénzforgalmi igényekhez igazodóan, fokozatosan kerülnek majd a forgalomba.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Gyógyszerforgalmazási adókedvezmény bevallása

Pölöskei Pálné

adószakértő

Közalkalmazott nyugdíj

Winkler Róbert

nyugdíjszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink