hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Elkobzott IKEA bútorokra lehetett pályázni

  • adozona.hu

A pályázat útján meghirdetett IKEA bútorok egy napon belül gazdára találtak egy iskolánál és egy közhasznú szervezetnél. Összesen 21 pályázatot nyújtottak be, amelyek közül a beérkezés időpontja és a pályázati feltételek maradéktalan teljesítése alapján végül két szervezet hasznosíthatja a bútorokat, olvasható a Nébih honlapján.

A nemzetközi IKEA csoport belső vizsgálata szerint egyik kínai beszállítójuktól hamis tanúsítvánnyal rendelkező, tisztázatlan, vélhetően orosz eredetű fa bútorok kerültek az áruházakba több tagállamban, köztük Magyarországon is. 

A hazai erdőtörvény EUTR szabályozása lehetővé teszi a hatóság számára, hogy a nemzetközi részleg tevékenységét is hatékonyan vizsgálhassa, illetve biztosítja az elkobzott fatermékek közérdekű célra történő hasznosítását. 

A Nébih – az áruházzal egyetértésben és annak támogatásával – megsemmisítés helyett közérdekű célra ajánlotta az elkobzott bútorokat. A forgalmazásból kivont 272 darab termékre helyi önkormányzatok, közhasznú szervezetek, továbbá egyházak, egyházi jogi személyek pályázhattak. A két leggyorsabb, a pályázati kiírásnak maradéktalanul megfelelő pályázatot benyújtó jelentkező egyike iskolás gyerekek ellátását, a másika pedig fogyatékkal élők és pszichiátriai betegek rehabilitációját segíti elő a kiváló minőségű berendezési tárgyakkal.

Az elkobzott termékek kiosztása, a hivatal döntését követően, közvetlenül az érintett IKEA áruházakból történik majd.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Vagyonkezelő cég - kapcsoltság

Pölöskei Pálné

adószakértő

Családi adókedvezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Napidíjfizetés étkezési számla mellett

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink