hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Elemi iskolára is ítélték az írástudatlan adócsalót

  • MTI/Adózóna

Az elemi iskolába való beiratkozásra és tanulásra ítélt a jászvásári törvényszék egy 37 éves, illegális ócskavas-kereskedéssel foglalkozó asszonyt, aki az eljárás során írástudatlannak mondta magát, és azt állította: emiatt nem tudta, hogy törvényt sért.

Az esetet ismertető román kereskedelmi televízió, a Pro TV szerint ez az első eset Romániában, amikor valakit „iskolára ítélnek”.

Az asszonyt adócsalásban találták bűnösnek: tevékenységével állítólag másfél millió lejes (több mint százmillió forintos) kárt okozott az államnak. A bíróság négy év felfüggesztett börtönre ítélte, kiegészítő büntetésként pedig előírta, hogy járjon iskolába: amennyiben a megszabott feltételeknek nem tesz eleget, büntetését le kell töltenie.

Falujában, a Iasi megyei Ciureában, csak kevesen végeztek nyolc osztályt: a legtöbb felnőtt csak az alsó tagozatot végezte el egy alapítványi iskolában, hogy vezetői engedélyt szerezhessen – számolt be a Pro TV.

Az asszony vonakodik eleget tenni a bíróság által megszabott „büntetésnek”, és nem kizárt, hogy a börtönt választja. Arra hivatkozott, hogy a roma közösségben hagyományosan a férfi hozza a döntéseket, és nem hiszi, hogy férje megengedi majd neki, hogy nagyobbik, nyolcéves fia mellé beüljön az iskolapadba.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Cash flow beolvadás esetén

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Cseh magánszemély magyarországi munkavégzése szja II.

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink