hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Csökkent az Audi Hungaria árbevétele tavaly

  • MTI

Szolid eredményt és stabil gyártási számot ért el tavaly az Audi Hungaria Zrt., amelynek 2,3 százalékkal 7,377 milliárd euróra (2307 milliárd forint) csökkent az árbevétele 2017-hez képest – jelentette be a győri székhelyű társaság csütörtökön Győrben.

Az éves eredményeket ismertető sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a vállalat nyeresége 440 millió euró (138,4 milliárd forint) volt.
    
Tavaly 1 millió 954 ezer 301 motort gyártottak, 10 864-gyel kevesebbet, mint 2017-ben, és százezer autó gördült le a gyártósorról, 5491 darabbal kevesebb, mint 2017-ben. A tavaly megkezdett elekromotorok sorozatgyártásában 9453 darabot készítettek.
    
A beruházási érték is csökkent, 16 százalékkal, 416 millió euróra (130,8 milliárd forint). A foglalkoztatottak létszáma viszont hat százalékkal nőtt, 13 084 ember dolgozott az Audinál.
    
Achim Heinfling, az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke a tavalyi csökkenés okaként a járműipart érintő változásokat, köztük a WLTP-átállás (Worldwide Harmonized Light-Duty Vehicles Test Procedure – Könnyű Gépjárművek Világszerte Összehangolt Teszteljárása) miatti termelésingadozást jelölte meg.
    
Hangsúlyozta, hogy az idei évre a tavalyi évi termelési szint elérését vagy annak meghaladását tervezik.
    
Az elnök elmondása szerint a január végi bértárgyalásoknak és a sztrájknak is van hatása, különösen a Volkswagen konszern keelt-közép-európai régióban működő gyárainak versenyére. A béremelés nem tervezett anyagi pluszteher a vállalatnak, amelyet hatékonyságnövelő intézkedésekkel kompenzálni kell.
    
Hozzátette: a kompenzáció jelenthet még nagyobb automatizálást, és egyes feladatok külső partner által történő elvégzését is. Hosszú távon a fejlődésre kell ügyelni, hogy visszanyerjék a megrendelők bizalmát, amelyekkel további projekteket tudnak Magyarországra hozni – mondta.
    
Achim Heinfling kitért arra, hogy a vállalat a versenyképesség megtartása miatt megtakarítási programot indított tavaly, amelynek hatására 36 millió eurót (11,3 milliárd forint) takarítottak meg eddig. A cél, hogy 2022-re elérjék a 300 millió eurót (94,2 milliárd forint). A program keretében azt vizsgálják, hogy a befolyásolható költségeket hogyan lehet csökkenteni.
    
Az igazgatósági elnök beszélt arról is, hogy tavaly indult az ötödik modell, a Q3 sorozatgyártása. Ebből a modellből összesen 16 657 darab készült. A modell felfutásához az év végén visszatértek a pozsonyi Volkswagen-gyárban ideiglenesen dolgozó munkavállalók. Az idei év második felében egy új Q3 modell, a Sportback sorozatgyártása is elkezdődik, azonban az A3 Limousine gyártása Ingolstadtba költözik. Emelkedni fog az elekromotorok gyártása.
    
A szerszámgyár kapacitása 42 százalékkal nőtt tavaly, amit a 15 ezer négyzetméteres gyártóterület bővítése tett lehetővé.
    
Az Audi Hungaria a Volkswagen központi motorbeszállítója, világszerte 31 gyárat szolgál ki. Naponta kilencezer motort gyártanak.
    
A Győrben készülő járműveket a világ több mint kilencven országába szállítják, a legnagyobb piacuk Németország, Nagy-Britannia, az Amerikai Egyesült Államok és Kanada.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Biztosítási adó sávváltozás 2024

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

Átalányadós továbbszámlázása

Lepsényi Mária

adószakértő

Fakitermelésből származó jövedelem

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink