hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Becsapott köztisztviselők – érik a sztrájk

  • lapszemle

Mégsem vezetik be a pályát önkéntesen elhagyóknak szánt, 5-10 milliós lelépési pénzzel kecsegtető programot. Akár már májusban sztrájkba léphet több tízezer önkormányzati köztisztviselő, többségüknél ugyanis 2008 óta nem volt béremelés, és ez most sincs napirenden.

Nemhogy tízmilliót nem kapnak, akik önként távoznak a közszolgálatból, de egyet sem. Az ezzel kapcsolatban említett kilépési program „kacsa volt” – ezt mondta a Magyar Nemzetnek a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének főtitkára. Boros Péterné több érdekvédővel együtt még kedd este tárgyalt Lázár János kancelláriaminiszterrel és Kovács Zoltán kormányszóvivővel elsősorban a közszféra béreiről – derül ki a cikkből.

Az utóbbi hónapokban több sajtóhír is foglalkozott azzal, hogy dönthet a kormány egy önkéntes kilépési programról. Eszerint akár 5-10 millió forintot is kaphattak volna azok a közszolgálati dolgozók, akik önként mondanak fel. Lázár János február elején az egyik kormányinfón azt mondta: aki július és december vége között önként távozik az államigazgatásból, nem a végkielégítést kapja majd, hanem jóval magasabb összeget, akár 5-10 millió forintot, ha vállalja, hogy 10-15 évig nem tér vissza sem az önkormányzati, sem az állami szférába, továbbá állami vállalatokhoz sem.

Akár már májusban sztrájkolhatnak az önkormányzati köztisztviselők. Nekik ugyanis, a járási kormányhivatalokban dolgozókkal ellentétben, nem emelik a bérüket – mondta a főtitkár. Csaknem 37 ezer önkormányzati dolgozó közül 24 ezernek a bére 2008 óta, azaz nyolc éve nem változott. A keresetük reálértéke így 30 százalékkal csökkent. Csaknem 27 ezer kormánytisztviselőnek a jövedelme alig éri el a 77 ezer forintot.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Számlázás

Bunna Erika

adótanácsadó

Számlaadás elmaradása

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink