hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Bankszövetség a tranzakciós adóról: a kormány megszegte az ígéretét

  • MTI

A nemzetgazdasági miniszter által bejelentett pénzügyi tranzakciós adó - amely a pénzintézeteknél jelenik meg többlet ráfordításként - ellentmond annak megállapodásnak, amelyet a múlt év decemberében kötött a kormány a Bankszövetséggel - közölte a bankok érdekképviseletét ellátó szervezet.

A közlemény rögzíti: a tavaly december közepén kötött megállapodásban a kormány vállalta, hogy a banki különadó mértéke és alapja 2012-ben a hatályos szabályozáshoz képest nem változik, 2013-ban a mértéke 50 százalékkal csökken, 2014-ben csak az Európai Unió jogrendjében elfogadott bankadónak megfelelő, vagy az Európai Unió tagállamaiban alkalmazott bankadó alapok és bankadó kulcsok átlagos mértéket meg nem haladó banki különadó kivetésére kerülhet sor. A megállapodást az Országgyűlésben a nemzetgazdasági miniszter jelentette be.

Ezért mond ellent a kormány megállapodásba foglalt fenti ígéretének a most bejelentett a pénzügyi tranzakciós adó, amely a tranzakciót lebonyolító pénzügyi intézményeknél jelenik meg többlet-ráfordításként - áll a közleményben.

A Bankszövetség közleménye azt is jelzi, hogy a kormány célkitűzései közé tartozik a magyar vállalkozások hitelhez jutásának elősegítése, a pénzügyi közvetítőrendszer aktív szerepvállalása mellett. Amennyiben viszont a pénzügyi intézményeket többletterhek sújtják, az szükségképpen visszaveti a pénzügyi intézmények hitelezési képességét illetve tovább növeli a hitelek árát.

A Magyar Bankszövetség hangsúlyozza azt is, hogy a sajtóban megjelentekkel ellentétben soha nem kérte, illetve soha nem javasolta, hogy a lakosságot a kormány pénzügyi tranzakciós adóval terhelje meg.

Az érdekképviselet felhívja a figyelmet arra, hogy a szabályozási környezet kiszámíthatósága mindenkor szükséges feltétele a gazdaság működésének, válság idején pedig már önmagában is képes tompítani annak negatív következményeit - míg hiánya egyértelműen erősíti a külső tényezők okozta romboló hatásokat.


Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi adókedvezmény saját jogon

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Vagyonkezelő alapítvány

Pölöskei Pálné

adószakértő

Iparűzésiadó-előleg

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink