hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A nagyokat futni hagyja, a kicsiket üldözi a NAV?

  • hvg.hu

Több mint ezren tiltakoztak szombat délután a fővárosban amiatt, hogy szerintük a kormány eltussolja a Horváth András által nyilvánosságra hozott adócsalási ügyet. A civil szervezetek felhívására az adóhatóság székháza előtt összegyűlt tömeg táblákkal, zászlókkal és a volt adóhatósági dolgozó miatt elhíresült zöld dossziékkal vonult a Belügyminisztériumhoz, majd a Parlamenthez. Itt Horváth is beszédet mondott, szerinte a nagy cégeket "futni hagyják", míg a kicsiket üldözik.

Nagyjából ezren gyűltek össze az adóhivatal (Nemzeti Adó- és Vámhivatal, NAV) Széchenyi utcai épülete előtt szombaton délután három órakor, hogy a Horváth András által kirobbantott áfacsalási botrány kivizsgálását követeljék - jelentette a hvg.hu tudósítója.

A december 28-i megmozdulást több civil szervezet, így a Hallgatói Hálózat (Haha), a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), a Krétakör és a Levegő Munkacsoport hirdette meg, a tüntetésen részt vett Horváth is. A szervezők már előre azt kérték, hogy minden résztvevő hozzon magával egy zöld dossziét. Horváth András ugyanis egy ilyen dossziéban tartotta az ügyben fontos cégek adatait, illetve az áfacsalást alátámasztó információkat, de ezt a nála tartott házkutatáson a rendőrök lefoglalták. Munkatársunk szerint sokan a magukkal hozott dossziét lengették a levegőben.

A tüntetők az adóhivataltól a Belügyminisztériumhoz, majd a Parlamenthez vonultak át, többek közt azt skandálva: "országosan megy a rablás, veled vagyunk Horváth András!". A tiltakozóknál olyan táblák voltak, mint: „oligarchák”, illetve „A NAV-nál legyen házkutatás”. Az Országháznál a szervezők közül többen beszédet mondtak, a tömeg addigra tudósítónk szerint tovább nőtt. Azt követelték, hogy a pártok ne akadályozzák az ügyet kivizsgáló parlamenti bizottság felállítását, az Állami Számvevőszék pedig szintén folytasson le egy eljárást - írja a hvg.hu.
A teljes cikket ITT olvashatja el!

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

USA-magyar kettős állampolgár magyar ingatlan eladása

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink