hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A fővárosban autózókat is érinti: újabb villamospótló szakasz lesz a 4-es és a 6-os vonalán

  • adozona.hu

A Margit körút Széna tér és Török utca közötti szakaszán is elkezdődnek a 4-es és a 6-os villamos nyári felújítási munkái. Ezért 2019. július 6-ától, szombattól – miközben a Dél-Buda és a Corvin-negyed közötti villamospótlás augusztus végéig továbbra is érvényben marad – a vonal ezen szakaszán is pótlóbuszok járnak az iskolakezdésig.

Ahogy a BKK korábban már közölte, a vonalnak ezen a részén utoljára mintegy 20 éve végeztek a jelenlegihez hasonló volumenű rekonstrukciót – most a BKV Zrt. a korábbinál korszerűbb, könnyebben karbantartható vágányokra cseréli a nagy terhelésű járművek sűrű követése miatt elhasználódott sínpályát. A felújítás idején a villamosok július 6-ától 10-éig az Oktogon és a Corvin-negyed között, július 11-étől pedig a Margit híd, budai hídfő és a Corvin-negyed között közlekednek; eközben a nagykörúti vonal mindkét végén alacsonypadlós, légkondicionált villamospótló buszokkal lehet utazni, amelyek gördülékeny haladását buszsáv és további forgalomtechnikai intézkedések segítik majd. A 17-es villamos július 6-tól a tanítási szünet végéig rövidített útvonalon, a Savoya Park és a Széll Kálmán tér között jár. A felújítás ideje alatt az Észak-Budáról a belváros felé utazóknak az M2-es metró, Dél-Buda felől a belvárosba utazóknak pedig az M4-es metró használatát javasolja a BKK. A felújítás miatt korlátozásokra és lassabb haladásra kell számítania az autósoknak is a Margit körúton. A villamospótlás óhatatlanul okoz kényelmetlenségeket a térség közlekedésében, ugyanakkor a közlekedési szolgáltatócégek mindent megtesznek a megszokottnál nehezebb körülmények enyhítése érdekében.

A Margit körúton a Széna tér és Török utca között több mint 800 méter hosszú szakaszon építik át a villamosvágányt, mert az a nagy terhelésű járművek sűrű követése miatt elhasználódott. A vonal ezen részén utoljára 2000-ben, azaz közel húsz éve végeztek a jelenlegihez hasonló volumenű felújítási munkát, azóta csak lokális beavatkozásokra került sor. (A budai fonódó villamoshálózat kialakítása idején átépített vonalszakaszokon ennek megfelelően most nem végeznek felújítást.) A hamarosan kezdődő felújítás során a jelenleginél korszerűbb, könnyebben karbantartható pályát építenek ki, amelynek köszönhetően a jövőben szükséges beavatkozások gyorsabban elvégezhetők lesznek.

Közösségi közlekedési rend a 4-es és a 6-os villamos vonalán július 6-a hajnaltól 11-e hajnalig

A 4-6-os villamos július 6-án, szombaton hajnali 4 órától 10-én, szerdán 24 óráig minden nap 4 és 24 óra között rövidített útvonalon, a Corvin-negyed és az Oktogon között jár.

  • A Széll Kálmán tér és az Oktogon között 4-6 jelzéssel villamospótló busz közlekedik. A pótlóbuszra
    • az Oktogon felé a Széll Kálmán téren a Dékán utca felé vezető gyalogátkelőhely előtt, a Széna téren és a Mechwart ligetnél az éjszakaibusz-megállóban, a Margit híd, budai hídfőnél a villamosmegálló mellett, a Jászai Mari téren a 9-es busz, a Nyugati pályaudvarnál pedig a 923-as busz megállójában lehet felszállni.
    • a Széll Kálmán tér felé az Oktogonnál a 923-as busz megállójában, a Nyugati pályaudvarnál a villamosmegállóban, a Jászai Mari téren a 9-es busz megállójában, a Margit híd, budai hídfőnél a 91-es busz megállójában, a Mechwart ligetnél és a Széna téren a 960-as busz megállójában lehet felszállni.
  • A Pál utca (Corvin-negyed) és dél-budai végállomások között továbbra is pótlóbusz jár, Újbuda-központ felé 4-es, a Móricz Zsigmond körtér felé 6-os jelzéssel a BKK korábbi közleményében ismertetett közlekedési rend szerint.

Mind az öt éjszaka, július 7-én, 8-án, 9-én, 10-én és 11-én 0–4 óra között a villamos helyett a teljes vonalon villamospótló busz jár 6-os jelzéssel a Széll Kálmán tér és Móricz Zsigmond körtér között.

  • Az éjszaka közlekedő, a villamosvonallal párhuzamosan haladó 6-os villamospótló busz a villamos útvonalát követve közlekedik. A pótlóbuszra
    • a Móricz Zsigmond körtér felé a Széll Kálmán téren a Dékán utca felé vezető gyalogátkelőhely előtt, a Széna téren és a Mechwart ligetnél a 960-as busz megállójában, a Margit híd budai hídfőjénél a villamosmegálló mellett, a Margitszigetnél a szigeti bejáró előtt, a Jászai Mari tér és a Mester utca között a 923-as busz megállóiban, a Boráros téren és a Petőfi híd budai hídfőjénél a 918-as busz megállójában, a Budafoki útnál a 6-os villamos megállójában lehet felszállni.
    • a Széll Kálmán tér felé a Móricz Zsigmond körtéren és a Budafoki útnál a 33-as busz megállójában, a Petőfi híd budai hídfőjénél a 918-as busz megállójában, a Boráros térnél a Ferenc körút 1. előtt, a Mester utcától a Jászai Mari térig a 923-as busz megállóiban, a Margit híd budai hídfőjénél a 931-es busz megállójában, a Mechwart ligetnél és a Széna téren a 960-as busz megállójában lehet felszállni.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Gyógyszerforgalmazási adókedvezmény bevallása

Pölöskei Pálné

adószakértő

Közalkalmazott nyugdíj

Winkler Róbert

nyugdíjszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink