hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A GVH helyszíni vizsgálatot tartott a Telekomnál és a Telenornál

  • adozona.hu

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárásban vizsgálja a Magyar Telekom Nyrt. (Telekom) és a Telenor Magyarország Zrt. (Telenor) között létrejött, szélessávú szolgáltatásaik nyújtását biztosító hálózataikat és frekvenciáikat érintő együttműködést. Ennek keretében a GVH 2018. január 24-én előzetes értesítés nélküli helyszíni vizsgálatot tartott a cégek székhelyein – írja a gvh.hu.

A GVH gyanúja szerint a Telekom és a Telenor a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság által 2014. évben kiírt és lefolytatott, szélessávú szolgáltatásokhoz kapcsolódó frekvenciahasználati jogosultságok megszerzésére irányuló versenyeztetési eljárás (árverés, pályázat) kapcsán egyeztetéseket folytatott.

Az egyeztetések a pályázattal érintett piac előzetes felosztására, valamint a pályázati feltételekre adott ajánlataik összehangolására irányulhattak. Magatartásukkal valószínűsíthetően megsértették a versenytörvény és az Európai Unió működéséről szóló szerződés versenykorlátozó megállapodás tilalmára vonatkozó rendelkezéseit.

Az eljárás lefolytatását a közérdek védelme teszi szükségessé, figyelemmel a vállalkozások piaci szerepére, az általuk nyújtott szolgáltatások jellegére, a magatartás által potenciálisan érintett előfizetők jelentős számára és a feltételezett jogsértés súlyára.

Az előzetes bejelentés nélküli helyszíni vizsgálat lehetőségét a versenytörvény biztosítja a GVH számára. A versenytörvény rendelkezései értelmében a helyszíni szemléhez előzetes bírósági jóváhagyás szükséges.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozások a jogsértést elkövették. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul. A törvény szerint az eljárás lefolytatására biztosított időtartam 6 hónap, amely – az ügy bonyolultságától függően – két alkalommal, 6-6 hónappal meghosszabbítható – írja honlapján a GVH.

A Magyar Telekom az üggyel kapcsolatosan péntek reggel az alábbi sajtóközleményt adta ki:

"A 4G hálózatok fejlesztése kulcskérdés a hazai digitalizáció szempontjából. A Telekom mindenben együttműködik a hatósággal. 

A Gazdasági Versenyhivatal munkatársai 2018. január 24-én eljárást indítottak a Magyar Telekomnál. Vállalatunk mindenben együttműködött és együttműködik a hatósággal.

A Magyar Telekom mindenkor, így a múltban is a hatályos jogszabályok betartásával jár és járt el, így nem folytatott egyeztetést versenytárssal a 2014-es frekvenciapályázattal összefüggésben.

A 800 MHz-es frekvenciasávra vonatkozó frekvencia-haszonbérleti szerződést a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően, még az együttműködés megkezdése előtt jóváhagyta. Emellett a Magyar Telekom és partnere a hálózatmegosztási megállapodásról a Gazdasági Versenyhivatalt proaktívan, jóval a megállapodás aláírása és az együttműködés megkezdése előtt tájékoztatta, és ezt követően is folyamatosan, mindenben támogatta a GVH munkáját.

Mint ahogy a 2015 februári nyilvános közleményünkben is közöltük (https://www.telekom.hu/rolunk/befektetoknek/befektetoi_kozlemenyek/2015/februar_25_1), a Telekom a szélessávú (4G) mobilinternet szolgáltatás vidéki régiókban történő javítása érdekében kötött megállapodást a 800 MHz-es frekvenciamegosztásról és közös 4G hálózatfejlesztésről és -üzemeltetéséről.

A hálózatmegosztás elmúlt közel három évében az előfizetők a lefedettség folyamatos bővülését tapasztalhatták a 4G/LTE hálózaton.

A 2014-es frekvenciapályázat sikere a Digitális Magyarország megvalósításának meghatározó állomása volt. A 4G lefedettség bővülésének köszönhetően újabb lehetőségek nyíltak meg az ügyfelek előtt, valamint javult és javul a vállalkozások és az ország versenyképessége."

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Differenciált cafeteria

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Összeolvadás bt. kft.-be

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 június
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Együttműködő partnereink