hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

5 milliárd forint keretösszegű pályázat lovas létesítmények fejlesztésére

  • MTI

Az Agrárminisztérium a lovas ágazat megerősítését és több lábon állását kívánja támogatni a Lovas létesítmények fejlesztése című, 5 milliárd forint keretösszegű felhívással, amely fedett lovardák és az ehhez kapcsolódó infrastruktúra kialakítását támogatja – közölte az Agrárminisztérium szerdán az MTI-vel.

A támogatási kérelmek benyújtására 2022. május 4-étől szakaszosan – kéthetes benyújtási időszakokban – előreláthatólag 2022. július 12-ig lesz lehetőség. A benyújtásra nyitva álló első szakasz 2022. május 17-ig tart – írták a közleményben.

A Megújuló vidék, megújuló agrárium program, valamint a Kincsem – Nemzeti Lovas Program megvalósítását egyaránt szolgáló, vidékfejlesztési forrásokból kiírt felhívás segíti a sportban, a turizmusban és az oktatásban meglévő lehetőségek kiaknázását a lovas társadalom számára a vidéki infrastruktúra fejlesztése révén – tették hozzá.

Támogatási kérelmet olyan mikrovállalkozások (beleértve a családi mezőgazdasági társaságokat is), magánszemélyek vagy őstermelők nyújthatnak be, akik igazolják, hogy székhelyük/telephelyük vagy lakhelyük/tartózkodási helyük vidéki térségben elhelyezkedő településen van, és a támogatási kérelem benyújtását megelőző 24 hónapban folyamatosan legalább 2 ló tulajdonosai voltak az OLIR (Országos Lótenyésztési Információs Rendszer) szerint.

A támogatást igénylőnek legkésőbb a projekt megkezdésének időpontjáig egyéni vagy társas vállalkozást kell alapítania, amely a tevékenységi köre szerint a projekt keretében létrejövő létesítmény működtetésére irányul – áll a közleményben.

A projektek megvalósítására kizárólag vidéki térségekben van lehetőség. A felhívás keretében önállóan támogatható tevékenységnek minősül a fedett lovarda kialakítása-, létrehozása-, felújítása-, bővítése legalább 20x40 méter méretű lovas pályával. Önállóan nem támogatható tevékenység keretében többek között a kapcsolódó kiszolgáló egységek, szociális helyiségek kialakítására (például raktár, büfé helyiség, vagyonvédelmet célzó beruházások) nyílik lehetőség – írták.

A tájékoztatás szerint az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege maximum 100 millió forint, a támogatási intenzitás 50-70 százalék lehet. Ha a projekt megvalósítási helye a Közép-Dunántúl és Nyugat-Dunántúl tervezési-statisztikai régiókba esik, akkor egységesen maximálisan 50 százalék (30 százalék + 20 százalékpont emeléssel) lehet a támogatás intenzitása.

Ha a Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Észak-Alföld, Észak-Magyarország és Pest tervezési-statisztikai régiók valamelyikében valósul meg a projekt, akkor a 290/2014-es Korm. rendeletben foglalt járási besorolási kategóriák alapján, a regionális beruházási támogatás szabályainak figyelembe vételével a támogatási intenzitás maximálisan a nem besorolt járásokban 50 százalék, a kedvezményezett járásokban 60 százalék (50+10 százalékpont emeléssel), míg a fejlesztendő és komplex programmal fejlesztendő járásokban 70 százalék (50+20 százalék-pont emeléssel) lehet.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Vagyonkezelő cég - kapcsoltság

Pölöskei Pálné

adószakértő

Családi adókedvezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Napidíjfizetés étkezési számla mellett

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink