hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

59 milliárd forint támogatás innovációs projektekre

  • adozona.hu

A piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatására kiírt pályázaton 156 cég jutott összesen több mint 59 milliárd forint támogatáshoz – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) miniszterhelyettese. Hozzátette: ez az év legnagyobb keretösszegű innovációs pályázata, amely olyan sikeres volt, hogy a keretösszeg emelésére és újabb pályázati kör kiírására is szükség volt.

Schanda Tamás arról is beszélt, hogy a 2020. május végén az ITM támogatásával, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett pályázat célja az, hogy ösztönözze a hazai kkv-kat és nagyvállalatokat, hogy jelentős újdonságtartalommal bíró piacképes termékeket, szolgáltatásokat hozzanak létre házon belül vagy felsőoktatási és kutató intézményekkel együttműködve. Ezek nemcsak az adott cégeknek, hanem a magyar gazdaság egészének a versenyképességét is növelik, emellett új munkahelyek létrehozásához járulhatnak hozzá – tette hozzá a miniszterhelyettes.

A pályázók érdeklődése minden előzetes várakozást felülmúlt: a támogatási igények összesített értéke már az első héten elérte a rendelkezésre álló keretösszeg két és félszeresét. Alig egy hét leforgása alatt pedig több mint 100 milliárd forint támogatási igény érkezett be, ami jól mutatja, hogy a hazai vállalkozások a járványhelyzet alatt is lehetőséget látnak a kutatás-fejlesztésben, az új innovációk létrehozásában.

A nagyszámú jelentkezésre való tekintettel az eredetileg mintegy 41 milliárd forintnyi keretösszeget jelentősen emelte a minisztérium, így összesen 59 milliárd forint állt rendelkezésre. A felhívás kiemelkedő sikere miatt továbbá a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal októberben egy újabb, őszi fordulót is meghirdetett, amely a megemelt keretösszegen felül további 20 milliárd forintot biztosít ugyanerre a célra.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Lakcím nélküli lakos bejelentése

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Jogos-e a szervízdíj ilyen formája?

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Adószámos magánszemély adózása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink