hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Új adónem: mit tudunk a baleseti adóról?

  • adozona.hu

Matolcsy György a jövő évi költségvetési tervezet ismertetésekor az új adótételek között baleseti adó bevezetéséről is beszélt. Az általa említett német minta biztosan sántít, ráadásul a biztosítók már eddig is fizettek a balesetet okozó sofőrök után pluszjárulékot a tb-kasszákba.

Pénteken Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a 27 százalékos áfa és a járuléknövelések mellett jelentette be, hogy a kormány jövőre baleseti különadót vet ki a biztosítókra. Ezzel valójában a sok balesetet elkövető sofőröket büntetné, csak közvetve a biztosítók szedik majd be az összeget, amit majd az állam átvezet tőlük.

Sántít a német példa

Matolcsy német példáról beszélt, de ilyen adónak nem sikerült a nyomaira bukkannunk. Jochen Oesterle, a német Autóklub, az ADAC biztosítási ügyekkel foglalkozó sajtómunkatársa a hvg.hu-nak elmondta, Németországban gépjárműadót a szén-dioxid-kibocsátás és a gépkocsi hengerűrtartalma alapján vetnek ki, ennek van forgalmiadó-tartalma, de sem az adó mértékét, sem a kulcsát nem befolyásolja, hogy az autó tulajdonosa vagy üzemben tartója okoz-e balesetet.

Ez a rizikófaktor ellenben megjelenhet a biztosítás díjtételében, miután a balesetes múlt emeli a biztosítási díjat, a sokéves balesetmentes vezetés pedig csökkenti. (Ugyanezen elveknek megfelelően működnek egyébként a magyar biztosítók is.) Ezen kívül van egy viszonylag friss jogszabály, ami szintén a közúti balesetekkel és az adózás rendjével kapcsolatos. Ennek lényege, hogy a társasági adóból egy cég levonhatja azokat a költségeket, melyek a cégautók balesetéből erednek, amennyiben az a munkahely és a cég alkalmazottjának a lakóhelye között történik. De persze a Matolcsy-bejelentésnek ehhez sincs köze.

Egyes amerikai szövetségi államokban van még olyan módszer, hogy a rendőrség jelenti a közlekedési kihágást az adott biztosítónak, ahol azonnal megemelik a vezető aktuális díjtételét. Ám a miniszter nem is erről a párhuzamról tett említést.

A tb-nek már fizetnek a biztosítók

A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) megkeresésünkre közölte, hogy a biztosítók is csak a híradásokból értesültek a kormányzati szándékról, és egyelőre nagyon keveset tudnak róla. baleseti károsultak ellátásával kapcsolatos költségeket. Ez 1988-ig tételes elszámolás alapján történt, amit később a biztosítók átalánydíj-fizetése váltott fel.

A cikk folytatását olvassa el a hvg.hu-n!

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Hipa – egyszerűsített adómegállapítás

Szipszer Tamás

adószakértő

23HIPAK_A-NY-01. 9. pontja

Szipszer Tamás

adószakértő

Pályázat, áfa-visszaigénylés

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink