hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

NAV: az árukészlet lefoglalása ösztönzi az adófizetést

  • MTI

Az árukészlet lefoglalása az adótartozás megfizetésére serkenti az adózókat. Az adóhatóság az idén 74 milliárd forintot hajtott be úgy, hogy foglalással élt, az adózók az intézkedés feloldása érdekében önkéntesen megfizették az adótartozást - tudta meg az MTI Honyek Pétertől, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adószakmai szóvivőjétől.

A NAV szerdai közleményéből kiderül: az adórevizorok és a pénzügyőrök együttműködve, összehangoltan járnak el az adótartozást felhalmozókkal szemben.
   
Az elmúlt napokban a Fejér Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatóságnál vámkezelésre jelentkező egyik cég esetében csaknem 66 millió forint adótartozást mutatott a nyilvántartási rendszer, ezért a vámeljárás alá vont árut a pénzügyőrök visszatartották és értesítették a Fejér Megyei Adóigazgatóság munkatársait.
   
A pénzügyőrök és az adóvégrehajtók közös munkája eredményes volt, az ügyfél által vámkezeltetni kívánt, több tonnányi és mintegy 36 millió forint értékű rágógumit az adótartozás megfizetéséig a NAV lefoglalta - ismerteti a közlemény.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi kedvezmény érvényesítése önellenőrzéssel

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink