hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Társasági adó: kikre nem vonatkozik a kedvezményes adókulcs?

  • adozona.hu

A júliusi törvénymódosítás értelmében az adóalap első 500 millió forintjáig alkalmazható a kedvezményes adókulcs, s ehhez nem szükséges a korábbi szigorú feltételrendszert teljesíteni sem. A gyakorlatban hogyan kell majd az adóalapot megosztani és kikre nem vonatkozik az átmeneti szabály?

A törvénymódosítás a kedvezményes 10 százalékos társasági adó kulcsot érintő korábbi rendelkezéseket 2010. augusztus 16-i hatályba lépéssel, de visszamenőlegesen módosította, így magát a rendelkezést főszabály szerint már 2010. július 1-től alkalmazni kell az adókötelezettség megállapítására. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a 10 százalékos adókulcs alkalmazhatósága érdekében a 2010. évi adóalapot a naptári napok arányában meg kell osztani. Ennek megfelelően a 2010. július 1. előtti időszakra jutó adóalap tekintetében továbbra is a korábbi szigorúbb szabályok maradnak érvényben (50 millió forintos küszöbérték, egyéb feltételek teljesítése), míg a 2010. június 30-a utáni időszakra már az új kedvezőbb szabályokat (250 millió forintos küszöbérték a tört év miatt, feltétel nélküli alkalmazhatóság) figyelembe véve kell az adókötelezettséget megállapítani - álla deloitte hírlevelében.

Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a törvényváltozás átmeneti rendelkezése az adózó adminisztratív terheinek könnyítése érdekében az adóalap megosztását nem közbenső mérleg készítésével, hanem az adott időszakra jutó naptári napok szerinti egyszerű arányosítással írja elő. Ez azt is jelenti ugyanakkor, hogy az adóalap megosztás nem veszi figyelembe a költségek és bevételek évközbeni megoszlását.

Kikre vonatkozik az átmeneti szabály?

A naptári év szerint működő adózónak a kedvezményes 10 százalékos társasági adó kulcs alkalmazása esetén az adóalap megosztást – a fentiekben ismertetett – naptári napokkal arányos módon kell elvégeznie, amikor a 2010. évi adókötelezettségét megállapítja. Ez azt jelenti, hogy teljes évi működés esetén a megosztást 181/184 arányban kell elvégezni.

A naptári évtől eltérő üzleti évet választó, illetve a végelszámolás alatt álló adózónak a 2010. évi adókötelezettségét viszont továbbra is az adóéve első napján hatályos előírások szerint kell teljesítenie, függetlenül a fenti átmeneti rendelkezéstől. Ez az APEH értelmezése szerint azt jelenti, hogy azok az eltérő üzleti éves adózók, akiknek a törvénymódosítás hatályba lépésének időpontját megelőzően, tehát 2010. augusztus 15-ig megkezdődött az üzleti évük, a kedvezményes 10 százalékos adókulcsra vonatkozó kedvezőbb szabályozást ezen adóévre nem vehetik figyelembe, rájuk továbbra is a régi szabályok az irányadóak.

Tehát azok az eltérő üzleti éves adózók sem alkalmazhatják a kedvezőbb szabályozást ezen adóévre, akik esetében az adóév kezdő napja az új szabályozás visszamenőleges bevezetésének napja (2010. július 1.) és a módosító tőrvény hatályba lépését megelőző nap (2010. augusztus 15.) közé esett. Minden más adózó, aki adóévét a naptári év szerint állapítja meg, de bizonyos oknál fogva (átalakulás, előtársaság, stb.) 2010-ben tört éve keletkezik, szintén a naptári napok arányában kell megosztania adóalapját, ha a kedvezményes 10 százalékos kulcsot kívánja érvényesíteni.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Közvetlen bérköltség

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 december
H K Sze Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink