hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ingatlan bérbeadása és a vagyonadó: kiskapuk 2010-ben

  • dr. Marosi Andrea

A gazdasági válság következtében nagyon sok családnak csökkent a bevétele. A kieső bevételek pótlásának egyik kézenfekvő módja, hogy a család bérbe adja a második, harmadik ingatlanát. Hogyan változnak a szabályok 2010-től és mire célszerű ügyelni a bérbeadás utáni adózásnál?

A 2010-től hatályos vagyonadó ingatlanadóra vonatkozó része a 30 milliós értékhatár mellett még két másik feltételt is tartalmaz a mentesség igénybevételéhez: lakcímnyilvántartás szerinti bejelentkezést és életvitelszerű bentlakást. Ezért a fenti példából kiindulva a nagymama, feleség állandó lakcíme maradjon a 30 millió alatti, bérbe adott ingatlan. A vagyonadó szempontjából kifejezetten hátrányos, ha valaki ingatlan tulajdonnal rendelkezik, de állandó lakcíme mégis olyan ingatlan, amelyik nem a saját tulajdonában áll. Ezt még az év végéig rendezni lehet. Ez utóbbira példa, ha a fiatal önálló lakást szerez, de lustaságból állandó lakcíme a szülői ház marad, hogy ne kelljen az okmányirodában új lakcím kártyát, forgalmi engedélyt kérni.

Az ingatlan bérbeadásánál további probléma lehet, az életvitelszerű bentlakás feltétele. Ha valaki a tulajdonában álló ingatlant teljes egészében bérbe adja, akkor eredményesen nem tudja bizonyítani, hogy életvitelszerűen a bérbe adott ingatlanban lakik, ezért ez az ingatlan összeghatártól függetlenül (!)  adóköteles lesz. Ezt a helyzetet úgy tudjuk elkerülni, ha legalább egy szobát nem adunk ki bérbe az ingatlanból. Ez esetben már eredményesen hivatkozhat a bérbeadó arra, hogy életvitelszerűen lakja a bérbe adott ingatlan egy szobáját. A mentesség alátámasztó okirata az ingatlan-bérleti szerződés lesz.

Ha semmiképpen nem tudjuk elkerülni a vagyonadó megfizetését, akkor igénybevehetjük a jogalkotó által a bérbe adott ingatlan adóalapjára lehetővé tett kedvezményt. A személyi jövedelemadó törvény módosult a vagyonadó törvény miatt: „Az ingatlan bérbeadásából származó bevételből levonható az ugyanazon ingatlan után a vagyonadóról szóló törvény szerint az adóévben az előírt határidőig megfizetett adó.” Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a megfizetett ingatlanadó 25 százaléka visszajár a bérbeadási tevékenység után fizetendő adóból. Ebből a példából is jól látható, hogy egy adóalap korrekciónak mindig konkrét tartalma van. Ezért is értelmezhető nehezen az Alkotmánybíróság döntése az adóalap-kiegészítéséről, miszerint adóalap korrekció egy konkrét adóügyi tartalom nélküli százalékos szorzó is lehet. Az eddigiekből látható, hogy az ingatlan tulajdonosoknak még számos feladatuk lehet az év végéig, még a vagyonadó hatályba lépése előtt. A vagyonadó fizetése szempontjából ugyanis a 2010. január 1-i állapot lesz a meghatározó. Számos lehetőségünk van az év végéig a vagyonadó legális elkerülésére, kiskapuk igénybevételére.

Mint jelent a kiskapu az adózásban?

A „kiskapu” fogalomnak negatív a kicsengése, ugyanakkor legális adóelkerülési lehetőséget jelent.Célszerű ezekre most időt szakítani, jövőre ugyanis már késő lesz:.

• jelentkezzünk be saját tulajdonú 30 millió alatti ingatlanunkba,
• töröltessük ingyenes haszonélvezeti jogunkat második, harmadik ingatlanunkról,
• szükség esetén módosítsuk ingatlanbérleti szerződésünket, hogy az életvitelszerű bentlakást „papíron” igazolni tudjuk.

Van még egy legális adóelkerülési mód: reményeim szerint az Alkotmánybíróság meg fogja semmisíteni a vagyonadó törvény ingatlan adóra vonatkozó rendelkezéseket. Az erre vonatkozó indítványomat már júliusban beadtam. Erről és a többi indítványról az Alkotmánybíróság – tájékoztatásuk szerint - február közepéig dönt.

Angyal József okleveles adószakértő

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Cserepótló vétel, illeték

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

Szerződéskötés

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

EPR

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink