Jelszóemlékeztető


 

Adóváltozások

Oszkó az olcsóbb és motiváltabb magyar munkaerőről

Utolsó módosítás: 2009. június 30.
Szerző: adozona.hu

Most már minden kérdésre végleges választ tudok adni a 2010-es, illetve a 2009-es adóváltozásokat illetően - kezdte Oszkó Péter pénzügyminiszter ami kormányszóvivői tájékoztatót, amelyen a tegnap elfogadott törvénmódosításokat kommentálta.



 
 

Ezek a változások az elmúlt 20 év legjelentősebb adócsökkentését eredményezik az élőmunka adóterheit érintően - mondta a szakértői kormány minisztere. Csökken az adócentralizáció Magyarországon: tavaly még 40 százalék felett volt, ma már ez alatt van, s a cél a 33-34 százalék elérése, beérve így a visegrádi országok szintjét, amelytől egyelőre az elmaradásunk 6 százalék körül van - hangsúlyozta.

A munkára rakódó adóék szintén jóval meghaladja a környező országokban jellemző terheket: a visegrádi országokkal szemben 12 százalékos a lemaradásunk, Szlovákiához képest pedig 16 százalékos, s ez komoly versenyhátrányt jelent - foglalta össze a miniszter, hozzátéve, hazánkban lényegesen túladóztatják a foglalkoztatást. "Ezt gyorsan csökkenteni kell, de ennek az átrendezésnek ára van: a fogyasztási adók terén lépni kell, és ki kell terjeszteni az adózást a vagyonra - ezt a koncepciót a parlament jóváhagyta"- mondta Oszkó, hozzátéve: erős váltás, amelynek a magyar gazdaság lesz a kedvezményezettje. A vagyonadó a legtehetősebb néhány százezer embert érint - fogalmazott.

A személyi jövedelemadót érintő változásokról szólva azt mondta: 3 millió adózónak csökken az szja-terhelése, ebből 1 milliónak legalább több mint havi 10 ezer forint nettó jövedelem-növekménye lesz, "ténylegesen a zsebükben fogják majd érezni". A bruttósítás igazságosságát megkérdőjelező kérdésre válaszolva azt mondta, a jövő úgyis igazságot tesz, mindenki láthatja majd a bérpapírján a plusz jövedelmet, s ebből a bruttósítás semmit nem vesz el. A bruttósítás negatív hatásait firtató felvetések nyilvánvaló félreértések - kommentált a pénzügyminiszter a lapunk szakértője által is felvetett problémát. Amúgy Csehország már évekkel ezelőtt bevezetett egy ilyen rendszert, s ez semmivel sem kevésbé követhető, mint a korábbi számítási módok - érvelt a pénzügyminiszter, hozzátéve, a jelenlegi rendszert az adójóváírás teszi bonyolulttá, nem az 1,27-es korrekciós tényező bevezetése. A teljes felbruttósítást, akkor érdemes megtenni, ha a munkáltatói terhek a végső szintre vannak beállítva, de ez még néhány év - mondta. Ez az első lépés a rendszer transzparensebbé tételéhez - tett hozzá.

Az eladósodottságot nem az adórendszer dolga kezelni, annak az a feladata, hogy segítse a jövedelemtermelést - mondta a pénzügyminiszter, aki azt is hangsúlyozta: 1997 óta folyamatos lemaradásban van hazánk a foglalkoztatottság tekintetében. "Meg kell szüntetni az értelmetlen strukturális hátrányt, cél, hogy ledolgozzuk a hátrányt."

Nem csupán 2010-re, de 2011-re is megvan az irányvonal, akkor a kedvezmények már nem csak az átlagbérnél, hanem a magasabb jövedelmeknél, 15 milliós sávhatárig érvényesülnek majd. Oszkó Péter említette még a marginális adóterhelés csökkentését is, vagyis azt, hogy az átlagbér esetében most 71 százalékot "vesz el az állam", s ezt 51 százalékra szorítják le, hogy "olcsóbb és motiváltabb legyen a magyar munkaerő".

Oszkó Péter azt is elmondta: számításaik szerint a nagy munkáltatók nem számolják fel a cafeteria rendszereket és nem is csökkentik a béren kívüli juttatásokra szánt összegeket, mert még így is jobban megéri, mint pénzben fizetni  a bért.






Kapcsolodó anyagok:


Ajánljuk még

Adótörvények: mi és hogyan változik?

A parlament csütörtökön elfogadta a gazdasági és pénzügyi törvénycsomagot, amelyhez a zárószavazás előtt számos módosítást nyújtott be a nemzetgazdasági miniszter. A bankadó hatálya alól végül kivonták a három éven belül alakult biztosítókat, s az eredeti javaslatnál normatívabb módon oldották meg a takarékszövetkezetek kedvezményezését. A parlamenti jóváhagyással egyebek között adó- és járulékmentessé válik a háztartási munka, csökken a társasági adó, a közszférában bevezetik a bérplafont, és 98 százalékos különadóval sújtják a végkielégítéseket. tovább >>


Elfogadott társasági- és jövedéki adótörvények

A kormány elfogadta, hogy évi 500 millió forintos adóalapig, a második félévben tehát 250 millió forintig 10 százalékos társasági adót kelljen fizetni és 50 literig lehet bárkinek gyümölcspárlatot készíteni anélkül, hogy jövedéki adót kellene fizetni utána. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kijelentette, hogy új megállapodás készül az IMF-fel. tovább >>


Eva -egyszerűsített vállalkozói adó

Igazi sikertörténetnek is mondható az egyszerűsített vállalkozói adó (eva), hiszen bevezetése óta eltelt négy évben több mint 330 milliárd forintot fizettett be a jelenleg körülbelül százezer adózó. Kik választhatják, s ki az, akinek egyáltalán nem éri meg ezt az adózási formát választania? Kiderül az alábbi cikkből.

tovább >>



Ajánlom a Gurura

Béren kívüli juttatások
 
Adóváltozások 2009
 
2010. Szeptember
KeSzCsSzVa
--12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930---
-------

További hónapok »




Jogszabály kereső

» Adó-, és tb-jogszabálykereső

Az adozona.hu tartalmi szolgáltató partnere a HVG ORAC.

További jogszabályok itt:
www.ingyenjogszabaly.hu

Írjon nekünk!
Vagyonosodási vizsgálat
hírek
Vállalkozás