hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Simicska informatikai tanácsadója a zsarolás gyanúsítottjai között

  • MTI

Az APEH egykori elnökének, Simicska Lajosnak informatikai tanácsadója az egyik gyanúsítottja annak az ügynek, amelyben 12,5 milliárd forintot követelt három ember egy vezető banki tisztviselőtől – értesült az MTI az ügyet jól ismerő hivatalnoktól.

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás miatt indított eljárást három magyar állampolgár ellen, akik 50 millió eurót (12,5 milliárd forintot) követeltek egy vezető banki tisztségviselőtől. 

Az egyik Magyarországon működő bank egyik vezető tisztségviselőjének elektronikus postafiókjára tavaly novemberben és decemberben összesen három alkalommal fenyegető tartalmú levelek érkeztek. Ezekben 50 millió euró megfizetését követelték azért, hogy "az e-mail mellékletét képező – egy nagy értékű ingatlan adás-vételével kapcsolatosan egy másik nyomozószerv által készített – iratokat ne hozzák nyilvánosságra". 

A távirati iroda úgy értesült, az egyik gyanúsított az APEH akkori elnökének informatikai tanácsadója volt, 1999 áprilisa és 2000 októbere között, és a tanácsadó feltehetően a "hosszú bájtok éjszakáján" letöltött adatokat használta fel a zsaroláshoz. 

A neve elhallgatását kérő hivatalnok emlékeztetett arra, hogy az akkori feltételezések szerint Simicska Lajos akkori APEH-elnök idején az APEH adatbázisát manipulálták, abból adatokat töröltek ki. A "hosszú bájtok éjszakája" ügyében lefolytatott nyomozás ugyan nem állapította meg, hogy bűncselekmény történt volna, de azt tudni lehet, hogy a most meggyanúsított tanácsadó, G. Z. nagy mennyiségű iratot töltött le. A három gyanúsítottat a Pesti Központi Kerületi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink