hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Nesze neked fordított áfa! Gabona helyett ebben utaznak a csalók

  • MTI/Adózóna

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt folytat vizsgálatot a Vas Megyei Főügyészség a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugat-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának vádemelési javaslata alapján.

Egy bűnszervezet több gazdasági vállalkozást is irányított, amelyek közül az egyik 2008-tól kezdődően transzformátorokat importált az érdekeltségébe tartozó szlovákiai cégektől, amelyeket szintén az irányításuk alatt lévő romániai cégeknek értékesítettek, majd azok az árut visszaszámlázták a kiindulási pontot jelentő szlovákiai cégeknek – mondta el Vassné Szele Adrienne, a Vas Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-nek. 

A számlákon szereplő transzformátorok mindig ugyanazok voltak, termékértékesítés valójában nem történt, ám az állítólagos külföldi beszerzések után rendre levonták az áfát, amit szembe állítottak egyéb bevételeik után keletkezett áfa-befizetési kötelezettségükkel, az érintett magyarországi importáló gazdasági társaságok adóminimalizáló bevallásokat tettek. A gyanúsítottak így összesen 538 millió 111 ezer forint kárt okoztak a költségvetésnek - közölte a szóvivő.

A számlázási láncolatban szereplő cégek egy része volt csak valós, több fiktív céget azért hoztak létre és iktattak be a láncolatba a gyanúsítottak, hogy azt adóhatóságnak egy vizsgálat során nehezebb legyen az ügyet felgöngyölítenie. Tekintettel arra, hogy a gyanúsítottak terhére rótt cselekmény bűnszervezetben valósult meg, a kiszabható büntetés 5 évtől 20 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A gyanúsítottak vagyonának zár alá vételével a költségvetésnek okozott vagyoni kár megtérült – közölte a szóvivő.

A főügyészségnek 30 napja van arra, hogy döntsön, az ügyben elégségesnek tartja-e a beszerzett bizonyítékokat a vádemeléshez, vagy további nyomozást rendel el. A határidő újabb harminc nappal meghosszabbítható.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink