hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Két áfacsaló bűnszervezetet számolt fel egyszerre a NAV

  • adozona.hu

Egy időpontban negyven helyszínen jelentek meg a NAV munkatársai abban az akcióban, amelyben két dél-alföldi bűnszervezet vezetői és tagjai kezén kattant a bilincs. A műanyag granulátummal üzletelő gyanúsítottakat őrizetbe vették. A két bűnszervezet összesen csaknem egymilliárd forint áfát csalt el.

A gyanú szerint egy kecskeméti férfi műanyag granulátumot szerzett be Szlovákiából nettó áron, és hogy a befizetendő áfát megspórolja, beszerzését magyar cégek nevében kiállított fiktív számlákkal igazolta. Így azt a látszatot keltette, mintha az árut itthon vásárolta volna. Az átszámlázásokhoz strómanok nevén lévő, valós tevékenységet nem végző cégeket használt. A cégek cserélésében és a strómanok bevonásában három társa, míg az áru megrendelésében egy ember segítette.

Miközben a pénzügyi nyomozók a céghálózat felgöngyölítésén dolgoztak, az egyik fiktív cég kapcsán egy újabb, mások által irányított bűnszervezet tevékenysége is körvonalazódott. Ez a csapat szintén műanyag granulátummal üzletelt, ugyanazzal a módszerrel csalta el az áfát.

A bűnszervezetek által okozott kár megtérülésére ingatlanokat, bankszámlákat zároltak, emellett több nagy értékű BMW-t, a házkutatások során fellelt több millió forint készpénzt és három kamionnyi műanyag granulátumot is lefoglaltak.

A pénzügyi nyomozók tizenegy gyanúsítottat hallgattak ki költségvetési csalás miatt, közülük heten előzetes letartóztatásban várják a nyomozás befejezését.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink