hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Egyre kevesebben tudnak áfát csalni

  • MTI/lapszemle
1

Sikertörténetnek nevezte az áfacsalások elleni küzdelemben az online pénztárgépek bevezetését Sors László, a Pénzügyminisztérium Nemzeti Adó- és Vámhivatalt vezető államtitkára, aki a Növekedés.hu portálnak adott interjúban arról is beszélt, hogy az élelmiszerautomaták NAV-hoz való bekötése is már napi 70 millió forint feletti forgalomról küld adatokat az adóhatóságnak.

A július 1-jétől elindított online számlázásnak is az a célja, hogy fehérítse a gazdaságot és visszaszorítsa az adócsalásokat. Ezt egészíti ki a NAV szolgáltatásaként az ingyenes Online Számlázó, amellyel az online adatszolgáltatás is teljesíthető. A fejlesztéssel nagy mennyiségű számlaforgalom válik láthatóvá és követhetővé a NAV számára, így hatékonyabb a kockázatkezelés – mondta.

Júliusban még nem szankcionálta az adóhatóság, ha az adózó elmulasztotta az online adatszolgáltatást, de regisztrált a rendszerben, és az adatokat július végéig utólag megküldte – mondta az államtitkár. Szavai szerint augusztustól továbbra is az a mérvadó a szankcionálás során, hogy az adózó minden tőle telhetőt megtett-e az adatszolgáltatás teljesítése érdekében. Különösen, hogy regisztrált-e a rendszerbe, vagy a szükséges fejlesztéseket elindította-e. Augusztus 13-áig 270 818 adózó regisztrált az online számla rendszerben.

Az Európai Bizottság tanulmánya alapján a magyarországi becsült áfaadórés – a költségvetésből kieső áfabevétel – mértéke a 2014. évi 17,04 százalékról 13,74 százalékra csökkent, a cél a 10 százalék alatti áfaadórés. Az onlineszámlarendszer azzal, hogy valós idejű adatokhoz jut az adóhatóság, gyorsan kiszűrhetővé teszi a jogsértő magatartást – hangsúlyozta Sors László.

Jelenleg több mint 150 ezer pénztárgépből, naponta átlagosan 30 milliárd forintról érkezik értékesítési adat az adóhatósághoz, eszerint a 2018. évi forgalom eddig meghaladta a 6640 milliárd forintot is.

Hasonlóan nagy léptékű változás volt az élelmiszerautomaták beazonosítását lehetővé tevő felügyeleti egységek 2018. június 30-áig kötelező beszerelése, amelyek forgalmi adatokat továbbítanak az adóhatóság felé. A piaci szegmens értékesítéséről eddig nem álltak rendelkezésre adatok, most azonban időszakosan az egyes napokon 70 millió forint feletti forgalomról kapott információk az adóbevételek növekedését, a gazdaság fehérítését szolgálják – ismertette az államtitkár.

Elmondta azt is, hogy augusztusban a bevallásuk alapján alvó, azonban a kül- és belföldi kontrolladatok tanúsága szerint tevékenységet folytató cégeket ellenőrzi a NAV, a közeljövőben pedig a személyi jövedelemadó 1 százalékának felajánlását, az őstermelőket, a társasági adóalap- és adókedvezményeket, az innovációs járulék, rehabilitációs hozzájárulási kötelezettség teljesítését, valamint a munkaerő-kölcsönzést vizsgálja.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (1)
SSZV

Tisztelt Szakértő!
Az általunk könyvelt cég kertészeti szolgáltatással foglalkozik. A nagy UV sugárzás miatt s munkavállalók napszemüveget kérnek. Egy átlagos bekerülési értékű napszemüveget vásárolhatunk-e a dolgozóknak és adómentesen elszámolhatjuk-e, mint munkavédelmi eszköz?
Köszönettel, Simonné Szabó Valéria

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Gyógyszerforgalmazási adókedvezmény bevallása

Pölöskei Pálné

adószakértő

Közalkalmazott nyugdíj

Winkler Róbert

nyugdíjszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink