hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Börtönbüntetéssel sújtották az áfacsalókat

  • MTI/Adózóna

Három és fél év, illetve három év három hónap börtönbüntetéssel sújtotta jogerősen a Szegedi Ítélőtábla egy gabonakereskedelemmel foglalkozó békéscsabai cég vezetőjét és társát, akik több mint 200 millió forint adót nem fizettek be.

A táblabíróság folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntettében és folytatólagosan elkövetett magánokirat hamisítás vétségében mondta ki bűnösnek a vádlottakat tettesként, illetve bűnsegédként.

A korábban már többször büntetett elsőrendű vádlott 2005. december 12-étől 2010. február 24-éig ügyvezető igazgatója volt egy békéscsabai székhelyű, gabona-nagykereskedelemmel foglalkozó cégnek. A vállalkozás működtetésében szintén büntetett előéletű társa segédkezett neki.

Annak érdekében, hogy a gabona értékesítéséből származó bevétel utáni adókötelezettséget minimalizálják, 2007 végén és 2008-ban hamis, valós gazdasági esemény hiányában kiállított költségszámlákat szereztek be, melyet az elsőrendű vádlott föl is használt a cég könyvelésében. A vádlottak így mintegy 200 millió forinttal csökkentették az állami költségvetés bevételét.

Hegedűs István a szabadságvesztések hosszát helyben hagyó jogerős ítélet indoklása során kifejtette, a büntetéseket csak azért nem súlyosította a táblabíróság, mert a bűncselekmény elkövetése óta nagyon hosszú idő telt el, és ezt nagyon jelentős enyhítő körülményként vették figyelembe.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EU-s számla áfásan

Bunna Erika

adótanácsadó

Magyar–Japán egyezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink