hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Adóügyi sikerről számolt be a PM államtitkára

  • MTI

Újabb adóügyi sikert ért el Magyarország Brüsszelben, amikor a legkisebb vállalkozások érdekeit védve elérte, hogy továbbra is, a főszabálytól eltérően, 12 millió forint maradhasson az alanyi mentesség összeghatára az áfában – tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert.

A Pénzügyminisztérium adóügyi államtitkára elmondta, hogy jelenleg az alanyi mentesség a legnépszerűbb adózási mód; több mint 812 ezren adóznak így. Azzal pedig, hogy a csatlakozási szerződésben biztosított szintnél magasabb maradhat még 2024. december 31-éig az értékhatár, az érintettek egyrészt évente összességében mintegy 20 milliárd forintot spórolhatnak, másrészt az adózásuk is sokkal egyszerűbbé válik – szögezte le Izer Norbert. Az alanyi mentesség lényege ugyanis az, hogy főszabály szerint nem kell áfát felszámítani, fizetni, sőt még áfabevallást sem kell benyújtani – sorolta az államtitkár.  

A kormány adópolitikai célja 2010 óta változatlan: adócsökkentés, egyszerűsítés és az adminisztráció jelentős mérséklése – hangsúlyozta Izer Norbert, hozzátéve, hogy mindez tetten érhető az alanyi mentesség szabályváltozásán is. Felidézte, hogy míg 2009-ben még csak 5 millió forint volt az alanyi mentesség értékhatára, addig 2019-től már 12 millió, amelyet a továbbiakban is fenntarthat Magyarország. 2009-ben még csak mintegy 367 ezer vállalkozás tudta kihasználni az alanyi mentesség kínálta előnyöket, most pedig már több mint kétszer annyian.

Az alanyi mentességről további cikkeket itt olvashat:

Katás egyéni vállalkozó külföldi munkavégzése

A nap kérdése: hogyan lehet értékesíteni alanyi adómentesként még áfásként beszerzett terméket?

12 millió forint: alanyi adómentesség vagy bevételi összeghatár?


Az adórendszer egységessége miatt is fontos volt kiállni a mentességi szabály fenntartása mellett – mondta az államtitkár. Izer Norbert szerint sikerült teljesíteni azt a célkitűzést, hogy a kisvállalkozások adózását a lehető legegyszerűbb szabályok határozzák meg. Emlékeztetett, hogy 2019. január 1-e óta az alanyi mentesség értékhatára az áfában és a legnépszerűbb kisadó, a kata (kisadózó vállalkozások tételes adója) bevételi értékhatára egységesen 12 millió forint.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi kedvezmény 16 év fölött

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Hipa – egyszerűsített adómegállapítás

Szipszer Tamás

adószakértő

23HIPAK_A-NY-01. 9. pontja

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink