hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Új adóslistákat közölt a NAV

  • adozona.hu

Legalább fél éve folyamatosan nagy összegű adóval tartozó magánszemélyek, illetve egyéni vállalkozások, valamint nem magánszemély adózók legfrissebb listáit közölte ma honlapján a NAV.

Közzétette a NAV az állami adóhatóságnál nyilvántartott, 180 napon keresztül folyamatosan fennálló, 100 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkező – nem magánszemély – adózók legújabb listáját (nevét, címét, adószámát), amely a 2017. március 31-ei állapotot tükrözi. A listán szereplő összesen 1995 vállalkozásból mindössze 552 működő, 712 kényszertörlés, 688 felszámolás, 43 pedig végelszámolás alatt áll.

A listát ITT nézheti meg!

Nyilvánosságra hozta az adóhatóság a 180 napon keresztül fennálló, 10 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkező magánszemélyek és egyéni vállalkozók összesítését is, szintén a 2017. március 31-ei állapot szerint. A listán 3119-en szerepelnek. Közülük 30 magánszemélynek nem ismert a lakcíme, csak annyi, hogy melyeik településen tartózkodnak a NAV tudomása szerint.

A listát ITT nézheti meg!

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Vármegyebérlet, költségtérítés

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink