hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Pallos az adózók feje fölött

  • dr. Verbai Tamás, HÍD Adószakértő és Tanácsadó Zrt.
1

"Megérzésből', preventív intézkedésként időnként már akkor ráteszi az adózó vagyonára a kezét az adóhivatal, amikor még nem született meg a végrehajtási határozat. Mikor jogosult ilyen „biztosítási intézkedésre” a NAV és mit lehet ellene tenni? Összefoglaltuk.

Az adóhatóság gyakorlatát követve azt tapasztalhatják az adózók, hogy az adóhatóság az általa a vizsgálatai eredményeként tett megállapítások későbbi érvényesítésének, végrehajtásának biztosítása érdekében egyre gyakrabban nyúl a biztosítási intézkedés intézményéhez. Ezzel kapcsolatban joggal merülhet fel a kérdés, hogy mit is takar a kifejezés, s még inkább, hogy milyen esetben van/lehet helye az alkalmazásának, ugyanis – amint az az alábbiakban is ismertetjük – meglehetősen súlyos – és még oly gyakran váratlan – terheket róhat az adózókra.

A biztosítási intézkedésről az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) rendelkezik, amelynek 149. § (1) bekezdése kimondja, hogy amennyiben valószínűsíthető, hogy a követelés későbbi kielégítése veszélyben van, az adóhatóság biztosítási intézkedésként végzéssel elrendeli a pénzkövetelés biztosítását. További feltételt rögzít az Art. 149. § (2) bekezdése is, amely szerint biztosítási intézkedés akkor rendelhető el, ha a fizetési kötelezettséget megállapító adóhatósági határozat (végzés) még nem végrehajtható, vagy bár végrehajtható az adóhatósági határozat (végzés), de az abban meghatározott teljesítési határidő még nem telt le.
OLVASSA TOVÁBB cikkünket, hogy megtudja, milyen esetekben foglal megérzéseire alapozva a NAV!

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (1)
profundo

Gratulálok, remek cikk!
Nem csak olvasmányos, hanem könnyen érthető is.

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Víztakarékossági program

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink